Az örökölt lakás tulajdonjogáról

2017. április 2., 14:28 , 846. szám

„Édesapám halála után a lakás ráeső része édesanyámra lett íratva. Most, hogy ő is meghalt, egyetlen lányukként és egyetlen örökösükként magam élek a lakásban. Kérvényt kell írni a közjegyzőnek, hogy elfogadom az örökséget? Át kell íratnom a lakást a saját nevemre?”

– A Polgári törvénykönyv (Ptk.) 1268. cikkelyének 1. pontja értelmében akár hagyott hátra végrendeletet az örökhagyó, akár – végrendelet hiányában – törvény szerinti öröklésről van szó, az örökösnek jogában áll elfogadni az örökségét, de megteheti azt is, hogy lemond róla.

Az 1268. cikkely 5. pontja értelmében függetlenül attól, hogy mikor fogadta el az örökséget az örökös, az az örökség megnyílásának pillanatától a tulajdonát képezi.

Ugyanezen cikkely 3. pontja szerint, ha az örökös egy háztartásban élt az örökhagyóval a hagyaték megnyílásának (esetünkben édesanyja halálának) pillanatában, a törvény automatikusan úgy tekinti, hogy elfogadta az örökséget, amennyiben a Ptk. 1270. cikkelyében megállapított határidőig (tehát az örökség megnyílásától számított hat hónapon belül) nem nyilvánította ki, hogy lemond róla.

Magyarán, ha egy háztartásban élt édesanyjával annak halálakor, s ha nincsenek további örökösök, akkor is önre száll a hagyaték, s ezen belül a lakás, ha nem kérvényezi az örökség elfogadását. Ellenkező esetben viszont az édesanyja halálától számított hat hónapon belül fel kell keresnie a hagyatéki eljárást lefolytató közjegyzőt (faluhelyen a feladattal megbízott önkormányzati tisztviselőt), hogy írásban nyilatkozzék előtte az örökség elfogadásáról (lásd az 1269. cikkely 1. pontját!). De bármi legyen is a helyzet, mindenképpen azt tanácsolnám, hogy mielőbb keresse fel a közjegyzőt (tisztviselőt), s tájékozódjék a dolgok állásáról.

Ami a lakás tulajdonjogának rendezését illeti, azzal meg kell várnia a hagyatéki eljárás lezárulását (az örökség megnyílásától számított hat hónap). Ezután a közjegyzőnél, illetve faluhelyen az önkormányzati tisztviselőnél kezdeményeznie kell az ingatlanörökséghez való jogát igazoló okmány kiadását. Ennek a dokumentumnak a birtokában kérheti azután a lakás tulajdonjogi bejegyzésének módosítását a tulajdonjogok állami nyilvántartásában.

hk