Megújult a Nagyberegi Középiskola étkezdéje

Keleti Partnerség program

2015. október 7., 11:05 , 769. szám

Október 2-án, pénteken – a pedagógusok napja alkalmából – adták át a Nagy­bere­gi Középiskola az Európai Unió Keleti Partnerség programja keretében felújított étkezdéjét, melynek köszönhetően az intézmény diákjai sokkal kellemesebb körülmények között fogyaszthatják el ebédjeiket. Az ünnepélyes átadón jelen volt dr. Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke, parlamenti képviselő, Sin József, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének elnöke, valamint Faragó László beregszászi magyar konzul.

Az eseményen összegyűlt népes tanári kart Géczi Tihamér, a Nagyberegi Középiskola igazgatója köszöntötte, majd felkérte dr. Brenzovics Lászlót, a KMKSZ elnökét és Faragó László beregszászi magyar konzult, hogy vágják át a piros-fehér-zöld szalagot, és ezzel adják át a felújított étkezdét. Ezt követően az iskola igazgatója meginvitálta a megjelenteket egy ebéd elfogyasztására az immáron felújított étkezdébe.

Az „első” ebéd előtt dr. Brenzovics László köszöntötte a pedagógusok napja alkalmából az iskola megjelent munkatársait. Beszédében elmondta, hogy a tanári szerep a világon az egyik legnemesebb foglalkozás, hiszen a tanárok munkáján múlik az, hogy milyen lesz a következő nemzedék. Ukrajna jelenleg nem tudja biztosítani a tanárokat megillető anyagi és egyéb körülményeket, amelyek méltóak lennének azon erőfeszítések meghálálására, amelyeket a tanáraink tesznek nap mint nap gyermekeinkért, a következő generációért. Ezért próbálja a szervezet kereteinek megfelelően szebbé, jobbá tenni a tanárok környezetét, segíteni a kárpátaljai tanárokat munkájukban. A Keleti Partnerség programja keretében az elmúlt két évben eddig közel száz oktatással foglalkozó magyar intézményt sikerült felújítani, támogatni, és most már ezek közé sorolható a Nagyberegi Középiskola is, amelynek az oktatói-nevelői munkája kiemelkedő Kárpátalján – fogalmazott az elnök. „A Nagyberegi Középiskola mind a sport, mind pedig a népművészet terén valami különlegességgel is tud dicsekedni. Emiatt hála és köszönet Önöknek”– emelte ki az intézmény munkáját Brenzovics László. Az elnök beszédében rávilágított arra, hogy az étkezde felújítása részben a szülők segítségével, részben pedig a magyar állam, a magyar külügyminisztérium támogatásával történt, ami fontos momentuma az iskola életének, hiszen azt mutatja, hogy az ott dolgozók hogyan viszonyulnak munkahelyükhöz, közösségükhöz, amit szemmel láthatólag nemcsak megőrizni szeretnének a nagyberegi iskola dolgozói, hanem fejleszteni is. A KMKSZ elnöke köszöntőjében egy örömhírt is bejelentett: a magyar kormány hatszázmillió forintot szavazott meg a kárpátaljai magyar oktatás támogatására, ami azt jelenti, hogy minden magyar iskolában dolgozó pedagógus – az október végén esedékes másik támogatáson kívül – újabb anyagi támogatásban részesül a magyar állam részéről. A támogatás mértéke kilencvenezer forint lesz, amely október közepén érkezik majd meg a bankszámlákra. Brenzovics László beszéde végén oklevelet nyújtott át Dencs Ildikónak, az iskola tanárnőjének az iskola társadalmi életében vállalt sokoldalú tevékenységéért.

Dr. Brenzovics László kö­szön­tőbeszéde után Faragó László beregszászi magyar konzul szólt az átadón megjelent pedagógusi karhoz. Széchenyi István szavaival köszöntötte az egybegyűlteket: „A nemzet ereje a kiművelt emberfők sokaságában rejlik”, majd elmondta, hogy Kárpátalja vidéke nehézségekkel küzd: „Minden szelet kenyér, minden segítség könnyít a rászorulókon a mában, de csak a kultúra és a tanulás az, ami könnyebbé teheti a holnapot is. Ezért a kárpátaljai magyarság megmaradását és a térség sorsának jobbrafordulását Magyarország szívügyének tekinti” – fogalmazott a konzul. Ennek a törődésnek az ékes példája a program keretében felújított étkezde is. A konzul beszédében hangsúlyozta, hogy a magyar állam igyekszik minden kaput megnyitni, „hidat verni” az ilyen kezdeményezések megsegítéséért, amelyben jelentős részt vállal a helyi közösség is. A konzul rávilágított arra, hogy az étkezde felújításának sikeréhez a magyarországi támogatáson kívül kellett a helyiek kitartása, szorgalma és egy jobb életbe vetett hite is. „Ebből is látszik, hogy a sikereink közösek, a kudarcaink is közösek, tehát a sorsunk is közös” – mondta.

A konzul után Sin József, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének elnöke köszöntötte a tanárokat. Elmondta, hogy Nagybereg a kárpátaljai magyarság számára két nagyon fontos pedagógiai intézménnyel rendelkezik, amelyekre jellemző az oktatás igen magas színvonala és a népi hagyományok megóvása, őrzése. Üzenetként megfogalmazva Sin József kitartást, szorgalmat, hivatástudatot kívánt a tanári karnak. Reményét fejezte ki az iránt, hogy a jövőben a kárpátaljai magyarságot továbbra is együtt fogják istápolni és egyben tartani. Beszéde végén elismerő oklevelet nyújtott át Vass Irénnek, a Nagyberegi Középiskola tanárának.

Az esemény végén az iskola igazgatója, Géczi Tihamér kívánt az iskola pedagógusainak kitartást, erőt, egészséget tanári, fáradhatatlan oktatói munkájukhoz.

Szaniszló Róbert