„Úgy érzem, a szülőföldem is kapta az elismerést”

A Széchenyi Társaság Díjával tüntették ki Horkay Sámuelt

2015. szeptember 30., 11:06 , 768. szám

„A kárpátaljai értékek felkutatását és azok érzékeny, hiteles bemutatását, a magyarság érdekeinek kiemelkedő képviseletét a Széchenyi Társaság gróf Széchenyi István szellemi örökségének folytatásaként értékeli, és ezért a  Széchenyi Társaság Díja kitüntető elismerésben részesíti” – áll a Horkay Sámuel érdemeit méltató diplomában. A díj átadásakor a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében Buday Miklós, a társaság elnökségi tagja méltatta a kitüntetett kiemelkedő tevékenységét, munkásságát közéleti szereplőként, helytörténészként, mérnökként. Horkay Sámuelt, a KMKSZ Beregszászi Alapszervezetének tiszteletbeli elnökét a díjról és annak átvételéről kérdezte lapunk.

„Meglepődtem, amikor a Széchenyi Társaság egyik elnökségi tagja még júliusban telefonon értesített a kitüntetésről. Nem számítottam rá, de jólesik, ha az ember munkáját elismerik.

A Magyar Tudományos Akadémia előadótermében zajlott le az átadási ceremónia Széchenyi István születésnapján, szeptember 21-én, amely egyben a feleségem születésnapja is, és azelőtt egy nappal volt a negyvenedik házassági évfordulónk. Az Akadémia a Lánchíd pesti hídfőjénél található, a Széchenyi István téren, ahol egy monumentális Széchenyi-szobor áll. Az esemény koszorúzási ünnepséggel kezdődött, amelyen jelen voltak a Széchenyi Társaság különböző szervezetei, kormányhivatalok, civil szervezetek, polgári körök, felsőoktatási intézmények. Utána az Akadémia előadótermében gyülekeztek a meghívottak, ahol az Akadémia főosztályának igazgatója nyitotta meg az emlékülést. Eztán következtek dr. Tóth József elnök úr üdvözlő szavai, majd Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes tartott előadást Budapest közlekedéspolitikája címmel. Ez egy szakmailag nagyon jól argumentált előadás volt, mindazonáltal nagyon érthető is. Ezután következett a Széchenyi Társaság díjainak átadása.

Engem mérnökként és helytörténészként mutattak be, bár ez utóbbit kicsit túlzásnak tartom, mert én amatőr helytörténésznek sem tartom magam. Igaz, néhány alkalommal már tituláltak annak, legfőképpen, amikor meghívtak egy-egy előadás erejéig, például Felvidékre vagy Magyarországra. A díjátvétel nagyon fölemelő, meghitt érzés volt. Több ismert magyarországi tudományos és közéleti személyiség is jelen volt, körülbelül kétszázan lehettünk a Széchenyi Társaság tagjaival és a meghívott barátokkal együtt. Három közismert személyiséggel együtt vehettem át a díjat: Csete Ildikó textilművésszel, Gubík Lászlóval, a felvidéki Via Nova Egyesület elnökével, dr. Horváth Sándor egyetemi tanárral.

Hogyan is kerültem kapcsolatba a Széchenyi Társasággal? A múlt nyáron volt itt egy csoport Kárpátalján: a józsai gyülekezet lelkésze és tagjai, illetve (mivel már múlt nyáron is nagyon nehezen lehetett összeszedni a csoportot, mert akkor már javában zajlottak a Majdanon az események) néhány pesti ismerősük, akikhez csatlakozott a Széchenyi Társaság elnökségének egyik tagja is. Mivel módszeres bemutatást kértek, itt voltak hat napig. Az öt éjszakai szállás négy helyen volt Kárpátalján. Így volt lehetőség bemutatni a vidéket a Lengyel-Beszkidektől a Csornahoráig, vagy a Sztuzsica-völgytől a Fekete-Tiszáig, Kárpátalja természeti szépségeit, építészeti, néprajzi értékeit, történelmi nevezetességeit, történelmét, és minden egyéb sajátosságát, legyen az gazdasági vagy gasztronómiai vonatkozású. Az öt nap alatt már fel lehet építeni a szülőföld bemutatását. Már említettem, hogy a csoport egyik tagja dr. Buday Miklós volt, akiről akkor én még nem tudtam, hogy a Széchenyi Társaság elnökségi tagja. Ilyenkor természetes, hogy úgy a negyedik-ötödik este már nem mint idegenvezetővel, hanem mint kárpátaljai illetékességű emberrel beszélgetett velem. Úgy van az, hogy ilyenkor számos kérdést tesznek fel az emberek, s azok nagy része már szakmai töltetű. Én elég régen foglalkozom idegenvezetéssel, így részletekbe menően meg kellett tanulnom Kárpátalja földrajzát, történelmét, néprajzát, irodalmát, vallástörténetét, építészetét. Ennyi idő után az ilyen jellegű kérdésekre már igyekszem amennyire lehet, pontosan, hadd mondjam úgy, hogy mint idegenvezető, érdeklődésre számot tartóan válaszolni. Ezért valószínűleg már ott megszülethetett benne a kitüntetés gondolata, mivel a laudációjában sok momentum visszaköszönt az akkori beszélgetéseinkből.

Miután a díjakat átadták, fölkértek bennünket, díjazottakat, hogy szóljunk néhány szót a jelenlévőkhöz, ami engem váratlanul ért egy kicsit. Éreztem, különösen a hallgatóság részéről – mert ezt az ember megérzi, már csak a tekintetekből ítélve is –, hogy ők tisztában vannak az ukrajnai és a kárpátaljai helyzettel is. Tehát engem ott kárpátaljaiként méltattak. Akkor többek között azt is elmondtam, hogy úgy érzem, a szülőföldem is kapta az elismerést: a kárpátaljai történelmi nagyságok utódai, történelmi idők leszármazottai, kezdve a honfoglalóktól, Bocskai hajdúin, Thököly kurucain, Esze Tamás talpasain át, beleértve a rongyos gárdát is. A rettenetes XX. századi történelmünk ebben a díjban mind benne van, és én ezt szóvá is tettem. S ha nem tolakodás, a nevükben is megköszöntem.”

Gratulálunk Horkay Sámuelnek a rangos elismeréséhez!

Szaniszló Róbert