Újabb öt katonát vittek a Honvédkórházba

2015. augusztus 19., 10:20 , 762. szám

A terrorellenes harcokban megsebesült újabb öt ukrán katonát szállítottak augusztus 13-án a Budapesti Honvédkórházba. A magyar Honvédelmi Minisztérium által felajánlott segítségnyújtás keretében így mostanáig tizenhat ukrán katonát gyógykezeltek és kezelnek Magyarországon.

A sebesült katonákat a Dnyipropetrovszki Katonai Kórházból vonattal szállították Munkácsra, ahonnan katonai mentőautókkal érkeztek meg az Asztély–Beregsurány határátkelőhelyre. Az útlevélkezelés ideje alatt munkatársunknak sikerült velük rövid ideig beszélgetni.

Az öt sebesült katonából álló csapat egyik tagja, Vjacseszlav, az ukrán fegyveres erők ezredese, aki egy gránát felrobbanásakor sebesült meg súlyosan a lábán, illetve szilánkok vannak a testében. Az ezredes elmondta, hogy az öt sebesült közül ketten az ukrán hadsereg katonái, ketten a Nemzeti Gárda önkéntesei, illetve egy ember a Právij Szektor önkéntes zászlóaljának tagja, akik közül ketten a donyecki repülőtéren, ketten Mariupol közelében, ő pedig Donyeck mellett sebesült meg.

A Právij Szektor önkéntes zászlóaljának tagjaként megsebesült, Zaporizzsja megyéből származó ötven év körüli férfi büszkén mutatta a csuklóján lévő „kozák szimbolikát”, egész pontosan kék-sárga és fekete-piros csuklódíszt. A „Dobrovolcsij Ukra­jinszkij Korpusz” tagjaként Mariupol védelmekor sebesült meg.

Az egyetlen fekvőbeteg Szerhij – mladsij szerzsánt – (tizedes – a szerk.) 47 éves, Mikolajivből önként jelentkezett a Nemzeti Gárdába, július 17-én sebesült meg Mariupol közelében. Két golyó találta el, az egyik a jobb combjában zúzta össze a csontot, a másik következtében deréktól lefelé megbénult. Elmondta, hogy klasszikus közelharc csak a legritkábban alakul ki Kelet-Ukrajnában, a legtöbben különböző lövedékek és aknák felrobbanásakor sebesülnek meg. A szemben álló felek távolról lövöldöznek egymásra, neki nem volt szerencséje, két golyó is eltalálta. Szerhij egyedül nem tudja ellátni magát, így elkísérte 21 éves fia is, aki a Mikolajevi milícia munkatársa. Mikola, Szerhij fia mesélte, hogy az édesapját a sebesülés helyszínéről rövid időn belül helikopterrel szállították Dnyipropetrovszkba, a reptérről a közlekedés-rendészet biztosított zöld folyosót a mentőautónak, amelyik bevitte a kórházba. Az orvosok azt mondták, két órával később már nem tudtak volna rajta segíteni, akkorra biztosan belehalt volna a sebesüléseibe. Szerencsére nem így történt, itt van az édesapja, nagy fájdalmai voltak, deréktól lefelé nem tud mozogni, de bízik abban, hogy a magyar orvosok tudnak rajta segíteni.

Közben megtörtént az útlevélkezelés, a két határállomás közötti semleges területre megérkeztek a magyarországi mentőautók, a magyar ápolószemélyzettel és egy idősebb hölggyel, akiről hamar kiderült, hogy ő a tolmács. A sebesültek átszálltak a magyarországi mentőautókba. Az egyik magyarországi mentőápoló hölgy elmondta, hogy három órán belül a Honvédkórházban lesznek a sebesült katonák. A traumatológián egy orvoscsoport várja őket, akik a papírjaik és az elvégzett vizsgálatok alapján döntenek majd az esetleges műtétekről és kezelésekről.

Szerhijt óvatosan tették át a magyarországi mentőautó hordágyára, fia innen nem kísérhette tovább, mert felettesétől, aki a milícia tábornoka, csak arra kapott engedélyt, hogy a határig kísérje el az édesapját. Szomorúan váltak el, az útlevelek magyar oldalon történő gyors vizsgálata után a mentőautók elindultak Budapest felé. Velük együtt már 16 sérült ukrán katona kapott és kap jelenleg is kezelést Budapesten a Honvédkórházban.

dózsa