Hennagyij Moszkal kormányzó ismerkedett a beregszászi helyzettel

2015. augusztus 14., 13:13 , 762. szám

Hennagyij Moszkal, Kárpátalja kormányzója augusztus 12-én, szerdán a Beregszászi Járási Tanács üléstermében hivatalosan is bemutatta a Petro Porosenko elnök által a Beregszászi Járási Állami Közigazgatási Hivatal élére kinevezett Petruska Istvánt, akit a járásban jól ismernek, hisz tavaly már betöltötte ezt a tisztséget.

Kárpátalja kormányzója Orosz Ildikónak a megyei tanácsban megfogalmazott kritikájára válaszként magyarul is felolvasta az államfő kinevezésről szóló rendeletét. Majd hosszasan beszélt a megye legégetőbb problémáiról. A kormányzó súlyos problémának nevezte, hogy nagyon rosszak az utak a Beregszászi járásban, kérdésére válaszolva az Ukravtodor útkarbantartó vállalat beregszászi járási részlegének vezetője elmondta, hogy most is lenne megrendelésük útjavításra, de az állam nem finanszírozza, csak a helyi költségvetésekből finanszírozott munkákat végzik el. Elhangzott, hogy az útkarbantartó vállalat gépeinek 80%-a a szovjet idők óta szolgál, ezek üzemeltetése ma már nagyon költséges. Ugyanakkor Kijevből az idei év végéig egyetlen kopeket sem kapnak útjavításra.

Hennagyij Moszkal arra kérte az egészségügy és az oktatásügy vezetőit, hogy minden iskolában és kórházban kapjanak élelmet a gyerekek és a betegek, ez szerinte az egyik legfontosabb feladat. Komoly nehézséget jelenthet az év végén a közintézmények rezsiszámláinak a kifizetése is, amire már most készülni kell. A kormányzó kijelentette, hogy a munkácsi események után dolgozni kell azon, hogy visszaállítsuk a békés és biztonságos Kárpátalja imidzsét, hogy ne féljenek az emberek itt élni, és ne féljenek ide jönni. Ha turistákat és munkahelyteremtő befektetőket szeretnénk, akkor elsősorban béke kell.

A kormányzó beszélt az októberben esedékes önkormányzati választásokról is, elmondta, hogy a Kárpátaljai Megyei Tanácsnak ezentúl csak 64 képviselője lesz. Három képviselő fogja képviselni a Beregszászi járást és egy Beregszász várost. Mindenkit arra kért, hogy ne a régi minta szerint folyjon most a választási kampány és a választás. A bűnüldöző szervek vezetőit és a politikai pártok képviselőit felszólította arra, hogy akadályozzák meg a szavazatvásárlást. „Milyen képviselő az? Kit képvisel? Aki pénzért vásárolja a mandátumát?” – kérdezte a jelenlévőktől Hennagyij Moszkal.

A kormányzótól Babják Zoltán, Beregszász polgármestere segítséget kért a várost elkerülő körgyűrű megépítéséhez, hogy végre elkerülhesse a tehergépjármű forgalom Beregszász belvárosát. Szabó Árpád, a Beregszászi Magyar Gimnázium igazgatója a gimnázium új épületszárnyának befejezéséhez kért anyagi támogatást a megye vezetőjétől.

A hivatalos bemutatást követően Hennagyij Moszkal kormányzó a frissen kinevezett Petruska Istvánnal rövid sétát tett Beregszász belvárosában, belülről is megnézte többek között a református templomot, majd a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán megbeszélést folytattak Orosz Ildikóval, a főiskola és a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnökével, valamint Fodor Gyula és Rácz Béla rektorhelyettesekkel.

Orosz Ildikó a tárgyalás során ismertette Kárpátalja kormányzójával a magyar közösség számára legégetőbben megoldandó kérdéseket, országos szinten megoldandó feladatok között említette a magyar iskolákban történő ukrán nyelvoktatás módszertani hibáit, illetve azt, hogy miért nem lehet a magyar nyelv és irodalom érettségi vizsgatárgy. Megyei szinten megoldandó kérdés a kárpátaljai magyar tankerület kialakításának kérdése, valamint a 2005-ben bezárt beregszászi magyar tannyelvű szakképzésnek az újraindítása. Orosz Ildikó a magyar gimnázium ügyével kapcsolatban ismertette a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség koncepcióját, melynek értelmében a Beregszászi Egészségügyi Koledzset átköltöztetnék a Beregszászi Járási Kórház üresen álló szárnyába, így létrehozva egy oktatókórházat Beregszászban. A koledzs jelenlegi épületébe pedig beköltözhetne a Beregszászi Magyar Gimnázium, a gimnázium mostani épületében pedig működhetne a gimnázium kollégiuma, aminek így nem kellene új épületet építeni. Az elképzelés rendkívül költség-hatékony megoldás lenne, és mindenki jól járna vele a végén – hangsúlyozta a KMPSZ elnöke.

Hennagyij Moszkal kormányzó logikusnak és jogosnak nevezte a felvetéseket, arról biztosította tárgyalópartnereit, hogy megvizsgálják a javaslatokat. – tudtuk meg Fodor Gyula rektorhelyettestől.

Badó Zsolt