Nagypaládi gyerekek Zánkán

2015. július 29., 10:02 , 759. szám

Magyarország kormányának köszönhetően, mi, nagypaládiak is részt vehettünk a zánkai Erzsébet-táborban július 11-től 17- ig. Csapatunk 29 főből állt, 25 gyerek és 4 kísérőtanár.

Szombaton kényelmes légkondicionált autóbusszal érkeztünk a Balaton-parti üdülőhelyre, ahol mesés környezet fogadta a csapatot. Az épületek nagyon ötletesen Lázár Ervin A Négyszögletű Kerek Erdő című meséjéből ismert szereplőkről voltak elnevezve. A gyerekek könnyen megjegyezték, hogy éppen Vacskamati, Mikkamakka, Dömdödöm vagy Szörnyeteg Lajos nyújt nekik otthont. A nagypaládi táborozókat a Vacs­ka­mati-házban szállásolták el. Belépéskor ajándékkal fogadták a gyerekeket: egy tornazsákot és napellenzős sapkát kaptak, amelyekre fel volt írva a táborhely neve, illetve egy kis könyvecskét Szent Erzsébet életéről.

A szervezők számos izgalmas programmal vártak minket. Első nap a közeli faluba kirándultunk, ahol betekintést nyerhettünk a magyar artistaképzés világába. Az itt tanuló diákok – akik épp itt töltötték munkával egybekötött pihenésüket – bemutatták nekünk, hogy hogyan is zajlik náluk egy nem éppen átlagos tanóra. A bemutató után mi is kipróbálhattuk azt, ami nekik természetes: zsonglőrködést, akadálypályákat. Végül ajándékkal búcsúztak tőlünk: a fiúk egy bohócorrot, a lányok pedig szíves kitűzőt kaptak. A hét folyamán strandoltunk, kézműves-foglalkozásokon vehettünk részt, voltunk kalandparkban is, és versenyekre nevezhettünk be. A Ki mit tud verseny első helyezettje egyik diákunk lett egy nagyon szép hazafias énekkel.

Az egész heti pihenésre és szórakozásra a pénteki nap „tette fel a koronát”, amikor is a szervezők jóvoltából Budapestre kirándulhattunk. A Halászbástya megtekintése után bebarangolhattuk az egész várudvart, amit az idegenvezetőnk kalauzolása tett még érdekesebbé. Innen a Dunán hajózva jutottunk el az országházig. Kívülről és belülről is megcsodálhattuk az épület szépségét. A Parlamentben bepillantást nyerhettünk a díszőrség munkájába, megnézhettük a magyar koronázási ékszereket, és még az épület erkélyére is kimehettünk.

A Budapesten elfogyasztott finom ebéd után már vártak ránk az autóbuszok. A hazavezető út során a gyerekek örömmel számoltak be egymásnak élményeikről, újonnan szerzett barátaikról.

Azt hiszem, ez az élmény örökre kedves emlék marad mindannyiunk számára. Ezúton is szeretnénk hálánkat kifejezni a magyar államnak, amiért lehetőséget kaptunk erre a csodálatos útra, és a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetségnek, amely az utazást megszervezte.