Az új névvel új élet jár együtt

„Ezt mondta neki Isten: Jákób a te neved. De nem neveznek többé Jákóbnak, hanem Izráel lesz a neved. Így nevezte el Izráelnek.”

1 Mózes 35,10

Sokmindenről árulkodik ez a mondat, múltról, jelenről, s jövőről egyaránt. A mindenható Isten, akinek hatalmában áll életet változtatni, formálni, új távlatokat adni, mondja az embernek. A kijelentést fogadó személy Jákób, aki mindeddig megpróbálta önfejűen élni életét, élethelyzeteit, kapcsolatait önnön javára kovácsolni, Isten áldásait megnyerni. Ne szépítsünk, a valóság nem kendőzhető el, ez az ember csaló volt. Isten tudta, hogy kivel áll szemben, mégis terve, célja volt ezzel az emberrel, mert Ő személyében nem Jákóbot látja, hanem Izráelt, és Isten ezt egyértelműen közli vele… már másodszor is. Miért olyan hangsúlyos ez? Miért kell ezt Jákóbnak újra hallania? Hiszen Isten kijelentései és elhívása visszavonhatatlanok. Isten nem gondolta meg magát, nem felejtette el a Jákób tusakodásában rendeződött kapcsolatát, és még attól sem tekintett el, hogy egyszer már megáldotta Jákóbot ezzel a kijenetéssel, hanem Jákóbnak volt szüksége a megerősítésre, miszerint Isten szemében egy új névvel egy új élet jár együtt. A régi elmúlt, és íme, új jött létre. Jákób szemében és szívében ez az új nehezen befogadható, hiszen annyi minden a régi életére emlékeztette, az Ézsauval való kapcsolata, a Lábántól való menekülése, a gazdagság, melyet többé-kevésbé csalással szerzett meg. Tehát nem olyan könnyű felejtenie, elengednie, belekapaszkodni az isteni kijelentésbe, amely nemcsak óriási megbocsátásról árulkodik, hanem egy felbecsülhetetlen jövendőbeli ígéretről. Olyan nehéz ezt befogadnia, másodszor is hallania kell, hogy mostantól ne a múltja határozza meg az életét, hanem az ígéretes jövője. Ami Isten számára lezárt, az Jákób számára is lezártnak tekintendő. Ezzel a névváltoztatással Isten új távlatot ad, és ezzel együtt jogosan kéri azt tőle, hogy se Jákób, se mások ne emlegessék vádlóan a múltat. Miért olyan hangsúlyos számomra az a mondatrészlet, amit Isten így fogalmaz: „nem neveznek többé Jákóbnak”, mert ha Jákób már nem is, de mások még emlékeztethetik őt arra, hogy ki volt. Isten tehát egyértelműen azt mondja, ne hagyd, hogy mások bántsanak a múltadért, amit Én megbocsátottam neked, az meg van bocsátva, és amit ezen felül Én neked adtam, az a tiéd.

Mindig lesznek körülöttünk olyan emberek, akik bántóan emlékeztetni fognak minket arra, hogy milyen volt az életünk, vagy milyen hibákat követtünk el, akik ítélkezve, bírói székbe ülve meg akarnak fosztani minket a szabadságérzetünktől, a megújulást adó Istenünktől, de éppen erre a helyzetre mondja az Úr: ne engedd! Ne hagyd, hogy mások bántsanak, mert már nem az vagy, akinek eddig láttak, hanem az lehetsz, akit Én látok benned! Jákóbból is Izráel lett, aki Istennel küzdött egy jobb jövőért.

Isten üzenete számunkra ma is az, ha Ő már szeretettel beleszólt életünkbe, és megváltoztatta azt, új emberré formált minket, akkor sem mi, sem mások nem jogosultak arra, hogy vádoljanak múltunkért. Szabadok lettünk az új életre és az abban való járásra! Ne engedjük veszni Isten szavát a mi életünkben sem!

Kincses Margit,
beregszászi kórházlelkész