„…nincs rá szó, nincsen rá fogalom”

2015. május 6., 09:55 , 747. szám

Május 3-án az édesanyákat ünnepelték, méltatták az ugocsai Batár lakosai a helyi kultúrházban megtartott ünnepi rendezvényen.

A helyi községi könyvtár, kultúrház, iskola és gö­rögkatolikus egyházközség közös szervezésű ünnepségén Gergely Teréz könyvtárvezető köszöntötte a jelenlévőket. Kiemelte, hogy ezen a napon, az év legszebb hónapjában, amely megújulást hoz a természetben, életünk legkülönlegesebb emberét köszöntjük. „Édesanyám: ez a szó a legszebb, a legszentebb, amit egy ember kimondhat.” Mégis megfoghatatlan, szavakba önteni lehetetlen, mi az, amit egy édesanya gyermekéért tesz. Petőfi Sándor is ekképp ír róla István öcsémhez című versében: „S anyánkat, ezt az édes jó anyát,/Ó Pistikám, szeresd, tiszteld, imádd!/Mi ő nekünk? azt el nem mondhatom,/Mert nincs rá szó, nincsen rá fogalom…” Az édesanyák a szeretet el nem múló erejével mindennap csodát tesznek.
A helyi óvoda és iskola növendékei verssel, tánccal, énekkel köszöntötték édesanyjukat, s énekelt Sztojka Vanessza, az Ének iskolájából is ismert fiatal batári tehetség is. A Batári Görögkatolikus Egyházközség és a helybeli szülők kezdeményezésére múlt év decemberében alakult, főként óvodásokból és kisiskolásokból álló, Komáromi-Kokas Erzsébet, Kokas Krisztina és Kokas Károly vezette Bimbócska és Rügyecske nevet viselő gyermek tánccsoportok népi énekkel, népi játékkal, tánccal örvendeztették meg az anyákat, s minden érdeklődőt, amelyhez a talpalávalót a Kokas Banda tagjai húzták. Ezt követően a hamarosan a Duna TV Fölszállott a páva c. folklór tehetségkutatójában is megmutatkozó Napsugár Hagyományőrző Gyermekcsoport énekcsoportja és táncosai léptek fel.
A batári gyerekek május 24-én részt vesznek a Tiszán innen, Dunán túl... népdaléneklési verseny Tiszapéterfalván megrendezendő elődöntőjében.
Az ünnepséget a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség által támogatott táncház zárta.

Espán Rita