Húsvéti kiállítás a Viski Kölcsey Ferenc Középiskolában

2015. április 15., 09:26 , 744. szám

Különböző tájegységekről származó, illetve különböző technikákkal készült tojásokat állítottak ki a Viski Kölcsey Ferenc Középiskolában. A kiállítás ötletadója Sztankó Szilvia, az iskola rajz- és munkatanára, aki évek óta tevékenyen fáradozik azon, hogy a gyerekek megismerjék saját nemzetük hagyományait.

A kiállításon többek között karcolt, gravírozott, maratott hímes tojásokat láthattunk, de voltak, akik kvilling technológiával vagy gyöngyökkel díszítették azokat. A tojások mellett gyöngyből, illetve kvilling eljárással tavaszi virágok és festett tányérok is készültek. A kiállított tárgyak elkészítésében nagy lelkesedéssel vettek részt az elemi és általános iskola tanulói, akik tanáruk elmondása szerint érdeklődéssel és odaadással készítették a remekműveket. A gyerekek a tojások megmunkálása közben azt is megtudhatták, hogy mi köze van a nyuszinak és a tojásnak a húsvéthoz, s azt is, hogy a legények miért járnak locsolkodni húsvétkor. Sőt az is kiderült, hogy minden tojás színének és a rárajzolt jelnek is üzenete van.
„Ezek a tojások nemcsak esztétikai élvezeteket nyújtanak számunkra, hanem a díszítési technikákkal, a színvilággal, a motívumokkal a tradíciókat testesítik meg és örökítik tovább a következő generációknak” – mondta Sztankó Szilvia.

Váradi Enikő