Életben tartani, nevelni

A magyarság végvárainak tekintendő, szórványtelepüléseken élő nemzettársaink megmaradás és megmaradni akarás tekintetében gyakorta példát állítanak elénk. Hiszen amíg akad olyan település a tömbmagyarság lakta vidéken, ahol az iskolában évek óta nem indul magyar osztály, addig a szórványban dolgozó lelkes pedagógusok töretlenül és eredményesen munkálkodnak az újabb magyar nemzedék oktatásán, nevelésén.

Tőkés László írja: „Természetesen rég működő bomlasztó erők eredőjeként jött létre az, ami most a szórványokban van. Biztos, hogy nem lehet egyik napról a másikra teljesen újjászülni ezeket a közösségeket, viszont nem reménytelen eset. Az orvos is küszködik a betegéért, mindent megtesz érte… Az életben tartás az ő feladata. De hát nemcsak a végeredmény minősíti ezt a szórványmunkát sem, hanem a cél, a hit, az eszmény. […] Ebben a nagyfokú és sokirányú szórványosodásban kötelességünk kiutat mutatni a megmaradáshoz. Önazonosságunkban, nemzeti, szellemi, hitbéli mivoltunkban megtartani a szétszórtságban élőket…”
– A szórványban folyó anyanyelvápolás beindítása az 1988-ban Rahón, Bilics Éva által létrehozott Petőfi Sándor Anyanyelvi Klub, ezzel együtt pedig az első vasárnapi anyanyelvápoló iskola megalakításáig nyúlik vissza – tájékoztatta lapunkat Takács Mária, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) szórványprogramjának felelőse, a Bustyaházai Szent Erzsébet Óvoda vezetője. – E kezdeményezés hatására indultak be a Felső-Tisza-vidék különböző településein a vasárnapi misék utáni hittanórák keretein belül a magyarnyelv-órák. A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség 1992-től, vagyis megalakulásának kezdetétől foglalkozik a szórványmagyarság oktatásával, azzal a céllal, hogy a végeken is fennmaradjon a magyar szó és őseink kultúrája. Ezen munka élén sok éven át Punykó Mária állt, aki szívügyének tartotta, tartja az oktatás mellett a pedagógusok koordinálását, jó tanácsokkal való ellátását is. Mindent megtett azért, hogy a szórványban tevékenykedő pedagógusok munkáját segítse, megkönnyítse. Jómagam 2014 februárjától vagyok a szórványprogram felelőse. A múlt év során ezért már én szerveztem a Pedagógusszövetség szórvány­konferenciáját, a szolyvai és a rahói szavalóversenyeket. Emellett afféle összekötő kapocs vagyok a végeken dolgozó pedagógusok és a KMPSZ között: igyekszem tolmácsolni az érintettek kérdéseit, észrevételeit, s ha módomban áll, akkor magam próbálok meg feleleteket, megoldást találni mindezekre.

– Hány pedagógust és hány gyermeket érint a program?

– A KMPSZ szórványprogramja 44 pedagógust foglalkoztat, akik közel 600 gyermeket  oktatnak, nevelnek a Felső-Tisza-vidék 17 településén Kőrösmezőtől Husztig, érintve Rahó, Vidricska, Tiszabogdán, Terebesfejérpatak, Nagybocskó, Gyertyánliget, Bustyaháza településeket. Oktatási szempontból szórványhelyzetben vannak az ugocsai és beregvidéki tömbmagyarság nyelvhatárán elhelyezkedő egyes települések is, így Királyháza, Fancsika, Sásvár, Tekeháza, Kovászó, Csoma­falva, Nagybakos, Alsókerepec, valamint Szolyva magyar lakosai is. Intézményi szinten működik a Kőrösmezői, a Rahói és a Szolyvai Elemi Iskola és a Huszti Általános Iskola.  A többi településen vasárnapi iskola keretein belül oktatják a magyar nyelv ismeretére a többségben ukrán közegben élő, magyar nyelven tanulni akaró vagy magyar identitású szülők gyermekeit.

– Hogyan tartják fenn magukat ezen intézmények?

– A szórványban folyó oktatást teljes egészében a KMPSZ szervezi anyaországi alapítványi támogatással. Vannak olyan községek, ahol az intézményt teljes mértékben valamilyen alapítvány tartja fenn külföldi támogatásból. Ezek az intézmények a helybéli magyarság szívét, központját, vagyis a megmaradás magját képezik. Ilyen a Bustyaházai Szent Erzsébet Óvoda, a gyertyánligeti Római Katolikus Pádovai Szent Antal Óvoda, a nagybocskói Romzsa-Tódor Karitasz Katolikus Óvoda, és hasonló helyzetben van a Szolyvai Magyar Református Óvoda. Négy iskola állami támogatással működik.

– Ezen körülmények nyilván másfajta feladatokat, problémákat gördítenek a pedagógusok elé.

– A kárpátaljai magyar oktatás egyik lényeges, sarkalatos problémája, hogy a magyar szülők nem íratják magyar iskolába gyermekeiket. Ez a probléma a szórványban még nagyobb, tenni ellene még nehezebb. Nagyon sok, évekig tartó áldozatos munka szükséges ahhoz, hogy a pedagógusok meggyőzzék a helybeli szülőket, hogy magyar iskolába írassák gyerekeiket. Nálunk még többet kell dolgozni azért, hogy megváltoztassuk a szülők véleményét. Sokan magyaroknak vallják magukat, akik ukrán iskolába jártak, és nem látják annak szükségét, hogy ők másként cselekedjenek, mint annak idején az ő szüleik. Pedig nagy szükség lenne erre, mert a jelen nemzedéke egyre inkább elukránosodik, s a családtagok nagy százaléka nem tud mondókázni a gyerekével, mesét olvasni neki magyarul, vagy a mindennapi megélhetés gondjai mellett nincs ideje mindezekre.
A legnagyobb probléma évek óta a megfelelő szakemberek hiánya, főként a Felső-Tisza-vidék óvodáiban és iskoláiban. Nagy szükség lenne kalandvágyó, aktív vagy kezdő tanítókra, tanárokra, óvodai nevelőkre.

– Hogyan tudják népszerűsíteni a szórványban zajló oktatást, kedvet csinálni a szülőknek, gyerekeknek a magyar iskolához?

– Szavalóversenyeket, táborokat szervezünk a gyerekek számára. A pedagógusszövetség által rengeteg szemléltetőt, segédanyagot biztosítunk a hatékonyabb munka, oktatás, nevelés érdekében. Továbbá az anyaországi oktatási-nevelési támogatás nálunk is eljut minden magyar, tanulni vágyó gyerekhez, legyen akár iskolás, akár vasárnapi iskolás. A magyar oktatás népszerűsítését mindenki másként végzi. Mi például itt, Bustyaházán különböző rendezvényeket szervezünk az óvodások és a vasárnapi iskolások közreműködésével azért, hogy megmozgassuk a helybéli magyarságot, ezzel is építve a közösséget. Én hiszem azt, hogy minden közösség munkálkodik, és tesz valamit a fennmaradásunkért. Ilyenkor mindig gróf Nádasdy Borbála jut eszembe, aki azt írta Zagolni zabad című életrajzi könyvében: „Amit mi, külföldön élő magyarok tehetünk: az itt élőket, a bennünket befogadó állampolgárokat tájékoztatjuk Magyarországról és a magyar kultúra kincseiről. Jó, ha ezt minél szélesebb körben tehetjük. De a legfontosabb, hogy utódainkat megtanítsuk magyarul.”

Espán Margaréta