Száznyolc percnyi repülés, mely bevonult a történelembe

Az űrhajózás világnapjára

1961. április 12-ét mutatott a naptár. A kazahsztáni sztyeppén, a bajkonuri kozmodrom (űrrepülőtér) 1-es számú indítóállásán már ott állt a karcsún az ég felé nyújtózkodó Vosztok K hordozórakéta, mely – csúcsán a Vosztok–1 űrhajóval – enyhén ingadozott az erős reggeli szélben. Majd 9 óra 8 perckor lángcsóvák csaptak ki a rakéta fúvókáiból, a szerkezet – hatalmas dübörgés közepette – magasba emelkedett, s egyre gyorsuló sebességgel száguldva, a világűrbe juttatta az űrhajót, benne az első, a kozmoszba küldött emberrel, Jurij Gagarinnal.

A Föld elhagyásának gondolata nem új keletű. Már az 1642-ben született és 1727-ben elhunyt nagy angol fizikus, matematikus, csillagász, filozófus, alkimista Isaac Newton is kiszámította, hogy bizonyos körülmények között bolygó körüli pályára lehet állítani egy tárgyat. Az 1910-es–1920-as években két kiváló kutató, az orosz Konsztantyin Ciolkovszkij és az amerikai Robert Hutchins Goddard lerakta a rakétatechnika, illetve az űrhajózás elméleti alapjait, sőt Goddard 1926-ban meg is építette a világ első folyékony hajtóanyagú rakétáját, a mai hordozórakéták kicsiny elődjét, mely még csak 15 métert tudott megtenni. A II. világháború alatt pedig a náci német kormány szolgálatában álló feltaláló, Werhner von Braun és tudóscsapata kifejlesztette az első, 320 km hatótávolságú ballisztikus rakétát, a V–2-t, mely – sajnos – a pusztítást szolgálta: orrában robbanóanyagot szállítva, fegyverként vetették be.
A világháború végén az amerikai és a szovjet hadsereg valósággal „vadászott” a rakétatechnikában akkor élen járó német kutatókra, igyekezve megnyerni őket, hogy álljanak az amerikai, illetve a szovjet kormány szolgálatába, így egyes német tudósok a tengerentúlon, míg mások a „nagy vörös birodalomban” folytatták munkájukat, nagyban hozzájárulva a két, szuperhatalommá váló ország rakétatechnikájának felfejlesztéséhez. Az űrhajózás pedig a demokratikus Nyugat és a kommunista Kelet között kibontakozódó hidegháború egyik „frontjává” vált.
Az Egyesült Államok és a Szovjetunió űrversenyében eleinte az utóbbi hatalom állt nyerésre. Az első szovjet interkontinentális ballisztikus rakéta, az R–7 módosított változata 1957. október 4-én – a bajkonuri űrrepülőtérről elstartolva – földkörüli pályára állította a világ első műholdját, a Szputnyik–1-et. (Jellemző viszont a kommunista szuperhatalom paranoiás titkolózására, hogy a bajkonuri kozmodrom – nem Bajkonurban van. A létesítményt Töretam (oroszul: Tyuratam) falu mellett építették fel, s csak titkosítási okból kapta Bajkonur város nevét, mely település 370 km-re (!) esik az űrrepülőtérről. Négy hónapot sem kellett várni az amerikai válaszlépésre: 1958. január 31-én a floridai Cap Canaveral-i kozmodromról – egy Juno–1-es hordozórakétával – fellőtték az űrbe az USA első műholdját, a közel 14 kg-os Explorer–1-et.
A Szovjetunió ezt követően hozzálátott az egyszemélyes Vosztok űrhajó kifejlesztéséhez, melynek során több mint ötven, részben sikeres, részben sikertelen űrrakéta-kísérletet végeztek el. Azután eljött 1961. április 12., amikor Gagarin bepréselte magát a gömb alakú űrkabinba (az űrhajó egy henger alakú műszaki egységből és az ehhez kapcsolódó kabinból állt), és nekivágott történelmi jelentőségű útjának. A hordozórakéta 302 km magasra repítette a Vosztok–1-et, mely száznyolc percig tartó útja során egyszer megkerülte a Földet, majd az űrkabin és az első kozmonauta a Szaratovi területen – ejtőernyőit kibontva – földet ért.
Az amerikai válasz most hamarabb megtörtént, mint az űrszondák esetében: Alan Shepard, az első amerikai űrhajós 1961. május 5-én, a Mercury Redstone–3 hordozórakéta csúcsára szerelt egyszemélyes Freedom–7 űrhajóval felrepült a kozmoszba – igaz, csak 15 percre. Így ez csak amolyan „űrugrás” volt. Ezt követően azonban az Egyesült Államok „megrázta magát”, magasabb fokozatra kapcsolt az űrversenyben, célul tűzve ki a Holdra szállást, s az Apollo–11 űrhajó holdkompja 1969. július 20-án leszállt égi kísérőnk felszínére. Ma már tudjuk, hogy a szovjeteknek is volt saját Hold-programjuk, ám azt az Apollo–11 sikere után félbeszakították. Az Egyesült Államok „lekörözte” a Szovjetuniót, és az Apollo–11 sikerével megnyerte az űrversenyt. Ám Gagarin emléke előtt is tiszteleghetünk, mint az első űrhajós emléke előtt, s történelmi jelentőségű űrutazása napja lett az űrhajózás világnapja.

Lajos Mihály