Egyelőre nem lesz német–francia–orosz–ukrán csúcstalálkozó

2015. január 13., 11:58 , 731. szám

Nem sikerült áttörést elérni az ukrán válság rendezéséről a hétfő este Berlinben tartott német–francia–orosz–ukrán külügyminiszteri megbeszélésen, ezért egyelőre nem rendezik meg a négy ország vezetőjének csúcstalálkozóját.

Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter a tárgyalás után újságíróknak elmondta, hogy kollegáival „hosszú és nyílt” vitát folytattak, amelyen „ellentétek” mutatkoztak meg a kelet-ukrajnai helyzet kezelését illetően, és világossá vált, hogy tovább kell dolgozni a csúcstalálkozó „feltételeinek” megteremtésén.

Ugyanakkor abban egyetértettek – tette hozzá –, hogy össze kell hívni az Európai Biztonsági Együttműködési Szervezet (EBESZ), Ukrajna, Oroszország és az oroszbarát szakadárok képviselőiből álló kontaktcsoportot, és a testület tavaly szeptemberi minszki megállapodásának végrehajtását célzó további lépéseket kell tenni.

Steinmeier szavai szerint akár már a jövő héten folytatódhat a külügyminiszteri szintű egyeztetés a csúcstalálkozóról, ha sikerül előbbre jutni a minszki egyezmény ügyében.

A találkozó megrendezését Petro Porosenko ukrán elnök javasolta még december végén. A „normandiai formátum” néven is emlegetett országcsoport vezetői az eredeti tervek szerint csütörtökön tárgyaltak volna Asztanában, Kazahsztán fővárosában.

A német álláspont szerint a csúcstalálkozónak csak akkor van ételme, ha előbb biztosítják a minszki megállapodás maradéktalan végrehajtását. A megállapodás egyebek között fegyvernyugvást irányoz elő a kelet-ukrajnai válsággócban és egy úgynevezett ütközőzóna kialakítását a frontvonal mentén harminc kilométer széles sávban.

(MTI/Kárpátalja)