Bacskai: Magyarország kész támogatni Ukrajna európai integrációs törekvéseit

2015. január 12., 23:06 , 731. szám

Január 12-én Ungváron, a Kárpátaljai Megyei Állami Adminisztráció (ODA) székházában Vaszil Hubal kormányzó és Volodimir Csubirko, a Kárpátaljai Megyei Tanács elnöke találkozott Bacskai Józseffel, Magyarország ungvári főkonzuljával, valamint Brenzovics Lászlóval, az Ukrán Legfelsőbb Tanács képviselőjével. A találkozó célja a Magyarországgal a Keleti Partnerség program keretében folytatott együttműködés megvitatása volt – jelentette az ODA sajtószolgálata.

Volodimir Csubirko hangsúlyozta, hogy a Keleti Partnerség program immár két éve működik Kárpátalján fontos szociális programok megvalósítása érdekében, melyek eredményei máris érzékelhetők, többek között a nehezen megközelíthető régiókban is. A megyei önkormányzat elnöke egyben annak fontosságát hangsúlyozta, hogy az Ukrajnával szomszédos Magyarország energiatakarékossági programok megvalósításában vesz részt, többek között kárpátaljai költségvetési intézményekben.

A találkozón a korábbi projektek mellett Kárpátalja és Magyarország együttműködésének távlatait is áttekintették. Brenzovics László parlamenti képviselő, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke, aki korábban, megyei tanácsi képviselőként, maga is aktívan részt vett a határ menti együttműködés keretében megvalósuló projektekben, elmondta: heteken belül nyilvánosságra hozzák a Magyarország által 2015-ben Kárpátaljának nyújtandó pénzügyi támogatás keretszámait. A honatya ugyanakkor hangsúlyozta: nem csupán a pénzügyi támogatáson van a hangsúly, hanem általában a szomszédsági kapcsolatok fejlesztését, az Ukrajna európai integrációját célzó határ menti együttműködésen.

„Ukrajna európai integrációjának nemcsak szavakban, hanem a valóságban is meg kell történnie. Ezért üdvözlendők az infrastruktúra fejlesztésére, a határátkelőhelyek kiépítésére vonatkozó tervek – foglalkozni szükséges ezekkel, építeni kell az utakat, amelyek összekötik Ukrajnát és Magyarországot a határon keresztül” – jelezte Brenzovics László.

Vaszil Hubal hangsúlyozta: Kárpátalja számára nagyon fontos a szomszédos országgal folytatott együttműködés, a vidék érzi Magyarország konkrét ügyekben nyújtott támogatását. A kormányzó jelezte, hogy a távlati tervek, köztük az ukrán–magyar határ menti térség infrastrukturális fejlesztésére vonatkozó állami garanciák is terítékre kerülnek majd a napokban esedékes találkozóján az Elnöki Adminisztrációban.

„Mindenekelőtt azonban arról célszerű beszélni, ami már megtörtént, ezért köszönet az energiatakarékossági projektekben való részvételért, már sok mindent sikerült elvégezni. Közöljük, hogy nagy terveink vannak 2015-ben ezen a téren, a megyei költségvetésben is előirányoztunk forrásokat erre a célra, komolyak a szándékaink” – mondta el Vaszil Hubal.

Bacskai József, Magyarország ungvári főkonzulja köszöntőjében megerősítette, hogy Magyarország jó szándékkal viseltetik Ukrajna és Kárpátalja iránt, s kész támogatni az országot az európai integrációban. Szavai szerint ezt támasztja alá a Keleti Partnerség program keretében való együttműködés folytatásának szándéka, amiről a felek már meg is állapodtak, szerződést írtak alá.

A találkozón a határ menti együttműködés konkrét projektjei is szóba kerültek, mindenekelőtt azok, amelyek az infrastruktúrát érintik. Szó esett a Beregszász és Nyíregyháza közötti menetrendszerű autóbuszjárat újraindításáról. A megye vezetőinek tájékoztatása szerint megkeresték az állami vasúttársaságot, az Ukrzaliznyicját a vasúti pálya egy szakaszának rekonstrukciója érdekében, hogy a két országot InterCity járatok köthessék össze a jövőben. Szóba került a kárpátaljai és magyarországi települések közötti Jószomszédsági Napok gyakorlatának folytatása is – olvasható egyebek mellett az ODA sajtószolgálatának közleményében.

(carpathia.gov.ua/Kárpátalja)