A parlament elfogadta a költségvetést

2014. december 29., 16:50 , 729. szám

Ukrajna Legfelsőbb Tanácsa második olvasatban is elfogadta az ország 2015. évi költségvetését vasárnap. Az UNIAN hírügynökség jelentése szerint a tervezetre 233 képviselő szavazott igennel a teremben jelenlévő 329-ből.

A költségvetés 2015-ben a gazdaság 4,3 százalékos zsugorodásával számol 13 százalékos infláció mellett. A büdzsé bevételi oldalát 475,240 millárd hrivnyában, a kiadásit pedig 527,194 milliárd hrivnyában állapították meg, a deficit legfeljebb 63,670 milliárd hrivnya lehet jövőre. A törvényhozás hétfőre virradóra azt a törvénycsomagot is elfogadta, amely biztosítani hivatott a költségvetés bevételeit.
Ismertetve a kormány által összeállított büdzsét, Arszenyij Jacenyuk miniszterelnök jelezte, hogy a dokumentumot a hitelezőkkel elért megállapodásoknak megfelelően korrigálni fogják. Az első ilyen korrekcióra legkésőbb február 15-ig sor kerül.
Jacenyuk emlékeztetett, hogy nemzetbiztonsági és védelmi célokra 90 milliárd hrivnyát különítettek el a költségvetésben, amiből közel hat milliárd hrivnyát az Ukroboronprom vállalatnak fegyvergyártásra és -beszerzésre megítélt állami garancia tesz ki.
Ezenkívül, Jacenyuk elmondása szerint, három milliárd hrivnya jut a regionális fejlesztési alapba, s további 500 milliót utaltak ki az Ohmatgyit országos gyermekkórház számára. Kijev 1,9 milliárd hrivnyát kap hitelkötelezettségei teljesítésére.
Jacenyuk ugyancsak jelezte, hogy a kormány kész a költségvetésben rögzíteni a hivatalnokok bérének felülvizsgálatát azok csökkentése céljából.
A parlament döntött az egységes társadalombiztosítási hozzájárulás összegének csökkentéséről is. Ennek mértéke a tavalyi 41 százalékról 16,4 százalékra csökken 2015-ben.
Arszenyij Jacenyuk nem tagadta, hogy a lépés kockázatokkal jár. „De mi azt reméljük, hogy az üzleti élet megérti az álláspontunkat, s megkezdi a bérek legalizálását – jelentette ki. – Abban az esetben, ha a vállalat 30 százalékkal növeli a béralapot, a fizetés pedig a meghaladja a minimálbér háromszorosát, s a cég teljesíti a bérek legalizálásával kapcsolatos feltételeket, az ilyen vállalat számára az egységes társadalombiztosítási hozzájárulás mértéke 16,4 százalék lesz, s nem 41 százalék, mint jelenleg” – idézte a kormányfőt az UNIAN.

(unian.ua/Kárpátalja)