Mindenki megkapta jutalmát

XIII. Oroszi Mesemondóverseny

2014. december 4., 08:00 , 725. szám

A Csillagszemű juhász, a három pösze menyasszonyjelölt, A rest menyecske és sok-sok gyermek találkozott egymással november 30-án a Sárosoroszi Általános iskolában a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Sárosoroszi Alapszervezete és a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezete (KMKSZ BKSZ) által tizenharmadik alkalommal megrendezett Oroszi Mesemondóversenyen.

A már hagyománnyá vált esemény megnyitóján elsőként Hiába András, a KMKSZ helyi alapszervezetének elnöke köszöntötte a szép számmal összegyűlt mesemondókat. Kiemelte, hogy az idei november 30. több szempontból is jeles nap, hisz a verseny napját és advent első vasárnapját is jelenti. Sin József, a KMKSZ BKSZ elnöke a „meseszép” napnak ígérkező esemény kapcsán hangsúlyozta: sokan ma már nem hisznek abban, hogy van igazság, törvényesség a földön. Ezért reméli, hogy a mesehallgatók és mesemondók számára egyaránt az lesz a nap tanulsága, hogy igazság még van, s mindig meg kell harcolnunk érte, bízva abban, hogy „a gonoszok elnyerik majd büntetésüket, a jók pedig megkapják jutalmukat”.

A meseszép versenyt a Sárosoroszi Községi Könyvtár bázisán működő, Gáti Gyöngyi vezette Hangraforgó Könyvtári Kör tagjai nyitották meg, akik többek között Weinrauch Katalin Kajlafül, Kányádi Sándor Elvitte a róka című megzenésített versét és a Kaláka együttes A pelikán című dalát adták elő.

Idén Gut, Gát, Beregszász, Kígyós, Bene, Mezővári, Sárosoroszi, Nagyszőlős településekről az alsó korcsoportban, az 1–4. osztályosoknál 14, a felső, 5–9. osztályosoknál pedig 7 mesemondó mérettette meg magát az ötfős, magyartanárokból álló zsűri előtt. Ahogy minden évben, úgy most is csak magyar népmesékkel lehetett indulni a versenyen, így a legismertebb nép ajkán született és rajzfilmváltozatban is népszerű történeteken kívül kevésbé közismert népmesék is elhangzottak. Az eredményhirdetést megelőzően pedig, amíg a zsűri tanácskozott, a Hangraforgó szórakoztatta a közönséget egy-egy dalt szentelve az adventnek, az András-napnak, s énekelve-imádkozva a békéért.

A verseny eredményei:

1–4. oszt.: 1. Zán Fábián Balázs, Mezővári (felkészítője Zán Fábián Judit), 2. Bihari Liliána, Bene (fk. Káposztay Mária), 3. Bakos Ádám, Kígyós (fk. Bakos Éva). A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) és a KMKSZ jóvoltából különdíjban részesült a sárosoroszi Bodnár Gréta (fk. Tóth Ilona) és a gáti Majoros Annamária (fk. Lőrinc Natália).

5–9. oszt.: 1. Geletei Ágota, Sárosoroszi (felkészítője Kovács Erzsébet), 2. Hladonik Orsolya, Beregszászi Magyar Gimnázium (fk. Riskó Márta), 3. Orosz Gergely, Gut (fk. Sin József). A KMPSZ és a KMKSZ különdíjában a sárosoroszi Gyurkó Teodóra (fk. Szóka Andrea) és a mezővári Muzsalyi Judit (fk. Muzsalyi Judit) részesült. Az okleveleket, nyereményeket a helyezést elért és különdíjas versenyzőknek a zsűri tagjai, Horkay Zsuzsanna, Riskó Márta, Kovácsné Marton Erzsébet, Szóka Andrea és Kovács Erzsébet adta át. De üres kézzel természetesen senki sem tért haza, hisz az élményeken túl egy-egy ajándékkal mindenki gazdagabb lett.

E. M.