Kutatni azt lehet, amihez értünk

Átadták a Soós Kálmán-ösztöndíjakat

2014. december 4., 08:00 , 725. szám
Orosz Ildikó és Ljubka Katalin az átadón

November 27-én harmadik alkalommal került átadásra a „GENIUS” Jótékonysági Alapítványnak (GJA) a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. (BGA) támogatása által biztosított Soós Kálmán Ösztöndíjprogram ösztöndíjainak átadására Beregszászban, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán.

A Soós Kálmán Ösztöndíjprogram legfőbb célja a kárpátaljai értelmiség továbbképzésének és utánpótlásának támogatása.

Orosz Ildikó, a főiskola elnöke az átadón elmondta, hogy az ő, illetve Brenzovics László, a GJA elnöke által létrehozott ösztöndíjprogrammal a főiskola néhány évvel ezelőtt elhunyt rektora, Soós Kálmán szellemiségét szeretnék köztünk tartani. Soós Kálmán az ungvári járási Szalókáról indulva Moszkvában szerzett történelmi kandidátusi fokozatot egy olyan rendszerben, amelyben a vezetés azt várta el a történészektől, hogy „politikai megfelelésként” azt írják le, amit a rendszer vállal, olyan témában, amelyet meghatároznak nekik. Ez pedig nem lehetett a kisebbséget érintő kérdés, amely kényes témának számított. Soós Kálmán mégis hasonlót választott és vitt végig, mert úgy gondolta, hogy hozzá közel álló témával foglalkozik, aminek valóságos és igaz alapja van, hisz „a valódi tudós az igazat mondja, és tényekkel alátámasztott dolgokat ír le” – emelte ki Orosz Ildikó. Az alapítvány megalakulásának egyik vezérfonala volt Soós Kálmán gondolata, miszerint kutatni azt lehet igazán, amihez értünk. A mi feladatunk, kötelességünk az, hogy azt a kis világot próbáljuk mélyebben megismerni és megismertetni a világgal, amelybe születtünk.

Ljubka Katalin, Magyarország Miniszterelnöksége Nemzetpolitikai Államtitkárságának osztályvezetője kiemelte, hogy az ösztöndíj segíti a tehetséges fiatalok bekapcsolódását a számukra új távlatokat megnyitó tudományos életbe. Ezért biztosította a jelenlévőket arról, hogy a magyar állam a BGA-n keresztül továbbra is igyekszik támogatni a fiatalokat.

„A tudomány legnagyobb értéke az, hogy egyre nagyobb pontossággal világít rá arra, hol a helyünk a világban, hova tartozunk, honnan jövünk” – hangsúlyozta Váradi Natália, a GJA irodaigazgatója. Mindez pedig a civilizáció és a haladás egyik alapvető forrása.

A Soós Kálmán Ösztöndíjprogram keretében e napon 59 személy vehetett át ösztöndíjat összesen 4,8 millió forint értékben. Közülük 34 magyar nyelvű jegyzetek és magyar nyelvű szaknyelvi szótárak összeállításáért, 25-en pedig kárpátaljai vonatkozású kutatásokban elért eredményeikért. Több felsőoktatásban oktatott tárgyhoz magyar nyelven nincs vagy hiányos, esetleg nem megfelelő az oktatási jegyzet- és szaknyelvi szótárellátottság, ezért az előbbi alprogram a magyar nemzetiségű oktatók jegyzet- és szótárkészítését hivatott támogatni, az utóbbi pedig azokat a diákokat, fiatal kutatókat, akik az elmúlt két tanévben magyar nyelven írták és védték meg kárpátaljai vonatkozású, a vidéket érintő témát feldolgozó szakdolgozatukat valamelyik kárpátaljai felsőoktatási intézményben.

Az átadást követően Pappné Popovics Judit, a BGA Támogatási Programok Osztályának vezetője szólt az ösztöndíjasokhoz, s reményét fejezte ki aziránt, hogy olyan lelkesedéssel és alázattal végzik majd tovább munkájukat, mint amilyen Soós Kálmánra volt jellemző. Mányi István beregszászi magyar konzul pedig a kutatók munkája kapcsán elmondta, hogy általuk meg tudjuk mutatni magunkat Kárpátalján és az egyetemes tudományok világában.

Espán Margaréta