A vártnál alacsonyabb volt a részvétel a kisebbségi nemzeti tanácsi választásokon Szerbiában

2014. október 30., 05:30 , 720. szám

A vártnál alacsonyabb volt a részvétel a kisebbségi nemzeti tanácsi választásokon Szerbiában, a délvidéki magyar közösség tagjainak körülbelül 40 százaléka járult az urnák elé vasárnap az előzetes eredmények alapján. A délvidéki magyarok a vajdasági Magyar Nemzeti Tanácson (MNT) keresztül valósítják meg a kulturális autonómiához való jogot. A testület hatásköre az oktatás, a nyelvhasználat, a tájékoztatás és a kultúra területére terjed ki.

Az MNT 35 helyéért négy listán 117 jelölt versengett. Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke késő esti szabadkai sajtótájékoztatóján közölte, hogy a legtöbb szavazatot a nem hivatalos és nem végleges eredmények alapján a VMSZ által támogatott lista, a Magyar Összefogás kapta. Rájuk a szavazók több mint 90 százaléka voksolt. Ezzel várhatóan 31 képviselőjük lesz az MNT-ben, hárommal több, mint eddig – mondta a pártelnök.

Őket a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége VMDK–Csonka Áron lista követi, amelynek két képviselője vehet részt az MNT munkájában a következő négy évben. A Másként Magyarságunkért –Fodor László lista és a Magyar Liga–Új Magyar Alternatíva–Vass Tibor nevű lista egy-egy képviselőt delegálhat a 35 tagú kisebbségi önkormányzati testületbe. Az MNT új elnöke várhatóan a Magyar Összefogás listavezetője, Hajnal Jenő lesz. (MTI/Kárpátalja)