A Dinamo nyerte az ukrán el-classicót

Labdarúgás

2014. október 9., 06:30 , 717. szám

Az ukrán Premjer-liga 8. fordulójában kétségkívül a honi el-classicónak is nevezett Dinamo Kijev–Sahtar Donyeck derbi emelkedett ki a sorból, amelyen fővárosi siker született. Sajnos, nem szakadt meg az Ungvári Hoverla nyeretlen szériája, bár a veterán Sackih rekordtalálatával sokáig nyerésre állt a kárpátaljai együttes.

Kezdjük a Hoverlával, amely a Zorja Luhanszk vendégeként Zaporizzsjában vendégszerepelt. Az első félidő közepén történelmi pillanatnak lehettek szemtanúi a mérkőzésre kilátogató nézők, hiszen Makszim Sackih az ukrán bajnokságok történetében 124. találatát szerezte, ami eggyel több Szerhij Rebrov korábbi rekordjánál. A Dinamo mostani trénere 12 szezon alatt érte el a 123 gólját (113-szor a Dinamo Kijev, 10-szer a Sahtar Donyeck színeiben), míg a 35 éves Sackihnak ezt a 16. idényében sikerült eggyel megfejelni (97-szer a Dinamo Kijev, 22-szer az Arszenal Kijev, 5-ször pedig az Ungvári Hoverla játékosaként). A vezetés birtokában sokáig jól tartotta magát a Hoverla, de az 57. percben Jagodinszkisz kiállítása miatt 10 főre fogyatkozott. Egy percre rá Malisev egyenlített, majd Lubenovics találatával a 76. percben a győztes gólt is megszerezte a Zorja.

A mérkőzést követő sajtótájékoztatón azon kesergett Vjacseszlav Groznij, hogy csapata mellől – oly sokszor a mostani bajnokság során – ismét elpártolt a szerencse.

Az ősz rangadóján Kijevben remek színvonalú találkozón a Dinamo Kijev 1-0-ra legyőzte a címvédő Sahtar Donyecket. A hatalmas iramú párharcot hozó derbin 11 sárga lap, és egy piros került kiosztásra, a kiállítás sorsára a donyeckiek játékosa, Sevcsuk jutott a második félidő derekán. Nem sokkal később Vida hatalmas potyagóljával a fővárosiak megszerezték a három pontot érő találatot. Az utolsó negyedórában a Sahtar 10 emberrel is nagyot küzdött, de nem sikerült kiharcolnia az egyenlítést.

A tabella élén így megerősítette vezető helyét az Illicsivec vendégeként győztes Dnyipro, míg a Kárpátit legyőző újonc Olimpik Donyeck már a 4. helyre lépett előre.

Eredmények: Zorja Luhanszk–Ungvári Hoverla 2-1, Dinamo Kijev–Sahtar Donyeck 1-0, Voliny Luck–Vorszkla Poltava 2-2, Olimpik Donyeck–Kárpáti Lviv 1-0, Csornomorec Odessza–Metalurg Donyeck 2-2, Illicsivec Mariupol–Dnyipro 0-1, Metaliszt Harkiv–Metalurg Zaporizzsja 2-1.

Vezet a Dnyipro 22 ponttal a 20 pontos Dinamo, és a 18 ponttal harmadik Sahtar előtt.

Az alsóházban a 4 ponttal 12. Hoverla az egyformán 2 pontos Kárpátit és Illicsivecet előzi meg. A legközelebbi folytatásban, október 18-án igazi bravúrra lesz szükség a nyeretlenség megszakításához, ugyanis ekkor a Dinamo Kijev látogat el a kárpátaljai megyeszékhelyre.

(tamási)