Lévai Anikó Beregszászba látogatott

Segít a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet

2014. október 8., 16:58 , 717. szám

A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet az 1998-as kárpátaljai árvíz után hozta létre beregszászi irodáját, majd 2000-ben másokkal közösen megalapították az ADVANCE Kárpátaljai Tanácsadó és Fejlesztő Központot Beregszászban, melynek Perspektíva Oktatóközpontját október 8-án meglátogatta Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója, akit elkísért Lévai Anikó, a segélyszervezet jószolgálati nagykövete, Orbán Viktor magyar miniszterelnök felesége és Kovács Ádám Zoltán, a Külgazdasági és Külügyminisztérium nemzetközi együttműködésért felelős helyettes államtitkára.

Lévai Anikó a felzárkóztató képzésekben részt vevő száz gyerek közül húsznak személyesen adott át egy, a tanulásukat segítő értékes csomagot, többükkel hosszasan el is beszélgetett.

Lehel László elnök-igazgató a Kárpátaljának elmondta: „Száz gyerek felzárkóztatásával foglalkozunk rendszeresen itt, Beregszászban, egy részükkel találkozott most itt a jószolgálati nagykövetünk. Nem jöttünk üres kézzel, mind a százan kapnak egy fejlesztőcsomagot összesen félmillió forint értékben. Ezzel is szeretnénk kifejezni, hogy számunkra nagyon fontos az itt élő magyarság, ahogy eddig is segítettünk, a jövőben is tesszük. És nemcsak materiális értelemben, hanem igyekszünk olyan képzési programokkal is segíteni, amelynek köszönhetően az emberek munkához tudnak jutni. Innen továbbutazunk Ivano-Frankivszkba. A mi munkánk egy fontos része, hogy együttműködjünk a nyugat-ukrajnai civil szervezetekkel, számos partnerünk van a Kárpátokon túl is, segítettük őket a kelet-ukrajnai menekülteknek az ellátásában, most is viszünk segélyt, és találkozni fogunk ezeknek a civil szervezeteknek a vezetőivel. Azt gondolom, hogy a két ország jószomszédi kapcsolatait mindez előmozdítja.

Az esemény végén a magyarországi vendégek, valamint Gerevics János, az ADVANCE Kárpátaljai Tanácsadó és Fejlesztő Központ vezetője a sajtó jelenlétében részletesen beszámoltak eddigi kárpátaljai tevékenységükről, a megbeszélésen jelen voltak a kárpáraljai egyházak és társadalmi szervezetek vezetői, valamint Babják Zoltán, Beregszász polgármestere. Az Ökumenikus Segélyszervezet képviselői megbeszélést folytattak Brenzovics Lászlóval, a KMKSZ elnökével, majd továbbutaztak Ivano-Frankivszkba.     

bzs