Jubileumi templombúcsú Palágykomorócon

2014. szeptember 11., 07:00 , 713. szám

Hetven évvel ezelőtt Palágykomorócon az akkori görögkatolikus parókust, Egressy Sándor atyát válaszút elé állították az istentelen szovjet hatalom képviselői: vagy aláírja a csatlakozást a rendszer által erősen ellenőrzött és befolyásolt pravoszláv egyházhoz, vagy katolikus papként vállalja a „következményeket”: 25 évi kényszermunkát Szibéria távoli vidékein. Ő inkább a „következményeket” választotta. Hívei sem akarták vallásos életüket egy idegen egyház tagjaként élni. Lelki vigaszt a római katolikus templomokban, a lágerből hazatért papoknál kerestek. A templom címünnepe – Istenszülő születése – újjászületést hozott: 1989. szeptember 10-én újra katolikus pap, Károlyi Lajos kaszonyi plébános atya mutathatott be szentmisét a templomban (a görögkatolikus egyház még tiltva volt), amely 1992-ben visszakerült a görögkatolikus egyház tulajdonába.

Erre az újjászületésre emlékeztek templombúcsú keretében a palágykomoróciak és a környékről érkezett vendégek szeptember 7-én. Az ünnepi szentliturgiát Egressy Miklós atya és az egyházközség egykori és jelenlegi papjai mutatták be. Szentbeszédében Miklós atya kiemelte: az egykor kifosztott, lecsupaszított templom, a romos parókia felújítása nem jöhetett volna létre, ha a hívek a könnyebb utat választják. Kovács Atilla református tiszteletes köszöntőjében Jézus Krisztus szavait idézte János evangéliumából: „Egy kevés idő, és nem láttok engem; és ismét egy kevés idő, és megláttok majd engem. [...] A ti szomorúságtok örömre fordul.” Kiemelte, hogy véget ért az a „kevés” idő az istentelen szovjetrendszerben, s most újra szólhatnak az ősi himnuszok.

Az ünnepi szentliturgia körmenettel, a pápai és a magyar himnusz eléneklésével és miroválással (olajkenettel) zárult.

er