Tiszaújhelyen ismét van magyar első osztály

2014. szeptember 4., 07:30 , 712. szám

A Tiszaújhelyi Általános Iskolában 1969-ben megszűnt, ám 1989-ben újjászületett a magyar tagozat. 2013-ban, 2012-ben és 2011-ben azonban nem indult magyar első osztály, így az anyanyelvű tagozat léte is veszélybe került. Az idén azonban megtört a jég: hét gyermekkel új magyar első osztály nyílt a kétharmad részben magyar lakta, ám az asszimiláció által fenyegetett faluban.

A megnyitón Marija Komaromi iskolaigazgató sajnálatát fejezte ki a háborús helyzet miatt, s a megjelentek egyperces csenddel emlékeztek meg a fegyveres konfliktus eddigi áldozatairól. De mint az igazgató mondta, az életnek mennie kell tovább, s többek között üdvözölte a tanulást újrakezdő, illetve most megkezdő gyermekeket, külön a magyar első osztály tagjait. Pintye László polgármester erőt, egészséget és jó tanulmányi eredményeket kívánt a diákoknak. Boldog Ferenc, a KMKSZ helyi alapszervezetének elnöke pedig üdvözölte a megjelenteket, köztük azokat a szülőket, akik a magyar első osztályba íratták gyermekeiket. Popovics Erzsébettel, a KMPSZ helybeli elnökével együtt átadták az elsősöknek a KMKSZ és a KMPSZ ajándékait. Az ünnepségen műsort mutattak be az elsősök. Majd a rendezvény végén egy kilencedikes és egy elsős tanuló közösen szólaltatta meg az első csengőt, jelezve az új tanév kezdetét.

L.M.