Kialakult a rájátszás mezőnye a beregszászi járási bajnokságban

Labdarúgás

2014. augusztus 21., 07:10 , 710. szám

Érdektelenségbe fulladt a beregszászi járási labdarúgó-bajnokság alapszakaszának utolsó fordulója, amit leginkább az jelzett a legjobban, hogy a hat betervezett találkozóból csupán hármat rendeztek meg.

Az A csoportban a pontvadászattól már korábban visszalépett Tiszacsoma a Nagybereg elleni hazai találkozóra sem állt ki, így az ellenfél kapta a három pontot. Nem utazott el Badalóba Mezővári felnőtt és ifjúsági csapata sem, így ezt a párharcot is 3-0-val a Tisza-partiaknak írták jóvá. Igazi tétje volt viszont a Borzsova–Kígyós mérkőzésnek, hiszen egy esetleges hazai siker esetén a tabellán a borzsovaiak megelőzték volna ellenfelüket a rájátszást jelentő 4. helyért folytatott párharcban. A találkozó 3-3-as döntetlennel ért véget, így a kígyósiak megőrizték helyüket. Az ifjúságiaknál az egyedüliként hibátlan Badaló 36 ponttal lett első, második Kígyós 30 ponttal.

A csoportban Badaló 33 ponttal végzett az élen a 25 pontos Csetfalva, a 21 ponttal harmadik Nagybereg, illetve a 16 pontos Kígyós előtt.

A B csoportban a Papi nagycsapat nem állt ki Gát ellen, az ifik viszont 3-1-re legyőzték ellenfelüket. További eredmények: Bátyú–Jánosi 1-2 (2-0), Zápszony–Kisbégány 0-1 (1-0).

Itt az utolsó fordulóban szabadnapos Beregszász végzett az élen 28 ponttal, második Gát 27, harmadik Jánosi 25 ponttal. A rájátszást jelentő 4. helyen a remekül hajrázó Kisbégány végzett 23 ponttal.

Az ifiknél Beregszász és Gát jutott a rájátszást jelentő első két helyre.

A szeptemberi folytatásban így Badaló–Kisbégány, Csetfalva–Jánosi, Gát–Nagybereg, és Beregszász–Kígyós párharcokra kerül sor a legjobb négy közé jutásért.

(felvégi)