2014. augusztus 24.

Tebenned bíztunk eleitől fogva...

„Láttassék meg a te műved a te szolgáidon és a te dicsőséged azoknak fiain. És legyen az Úrnak, a mi Istenünknek jó kedve mi rajtunk, és a mi kezünknek munkáját tedd állandóvá nékünk, és a mi kezünknek munkáját tedd állandóvá!” (Zsoltár 90:16-17.)

A mi Református bibliaolvasó kalauzunk augugusztus 24-re két ószövetségi igei olvasmány mellett a 90. zsoltárt is ajánlja. Ez a legismertebb zsoltárunk. Csaknem minden református ember ismeri, de sok, más felekezethez tartozó testvér is ismeri. E zsoltár utolsó akkordjai csengenek a fentebbi két versben. A költő a zsoltár elején az örökkévalóságból indul, a teremtésen és ezen a gyorsan tovatűnő, repülő, nyomorúságos és fáradságos földi életen át oda vágyik vissza, de míg odajut, a bölcs szív mellett sok más kérése is van:

1. Kéri, hogy Isten műve – mindenekelőtt a teremtés műve – látszódjék meg ,,a te szolgáidon” azaz a hívő emberen. Isten kijelentése nyomán valljuk, hogy mi, emberek, a teremtés koronái Isten képére és hasonlatosságára formáltattunk, hogy magunkon viseljük és képviseljük, mint teremtmények a Teremtő, Alkotó nyomait. Ugyanakkor szintén Isten kijelentése nyomán azt is valljuk, hogy első szüleink bűnesete folytán ez a képviselőség nagyon megromlott bennünk és rajtunk. A mi Teremtő Urunk megkönyörült rajtunk, s Krisztusban magára vállalta újjáteremtésünket a megváltásban. A költőnek már voltak sejtelmei erről, azt is kéri, hogy a megváltás és az újjászületés műve is látszódjék meg rajtunk.

2. Az az óhaja, hogy ez tükröződjék az utódokon is, akik úgy nőnek fel, hogy a szülőkre szórt áldás rájuk is hull. A régiek életében ez természetes és kézzelfogható volt. Ma annyira meglazultak a családi kötelékek. Alig látnak a gyermekek őszinte, imádkozó kezeket a szülőkben, sem a Krisztus orcájának ragyogását az ő orcájukon nem látják. A teremtés és megváltás műve az utódok életében is akkor lesz dicsőséges és üdvösséges, hogyha azt előbb a szülők életében látják kivirágozni és gyümölcsözővé lenni. Ennek természetes folytatása, hogy a szülők hite a gyermekek és unokák életében tovább gyümölcsöződik. Igaz ez a mi nemzeti mivoltunkra nézve is, mert hívő, jó magyar szülők vonásainak az utódokban kell folytatódniuk.

3. Ugyanakkor a zsoltáríró a lelki élet mellett nem feledkezik meg a mindennapi küzdelmes, munkás életünkről sem. Kéri, hogy kezeink munkáján – még a pillanatok tört részein is – látszódjék meg az Ő jókedve, rajtunk, munkáinkon, egyszóval: életünkön. Hogy ne legyen hiábavalóság a sok küzdelem és fáradozás. Az elmúlt 90 esztendő három generációjában sokszor lett hiábavalósággá nagyszüleink, szüleink küzdelme és kezeik munkája.

Az a veszély fenyeget bennünket is, hogy kezünknek munkája nem lesz „állandóvá”. Olyan könnyen porrá lehet minden, amiért annyit futottunk. Hát még, ha a szomorú háborús helyzetre gondolunk?! Adja a Teremtő, hogy az Ő jókedve nyugodjék meg rajtunk, hogy mind mi, mind utódaink boldogan s békességben énekelhessék: ,,Tebenned bíztunk eleitől fogva.”

Józan Lajos huszti református lelkipásztor