A Jobbik elhatárolódik a Szvobodától

2011. március 25., 09:00 , 532. szám

Széleskörű nyilvánosságot kapott az elmúlt hónapokban a Jobbik és a Szvoboda ukrán párt esetleges kapcsolatfelvétele. A legtöbb hír arról szólt, hogy a Jobbik kezdeményezett tárgyalásokat, ezzel szemben a valóság az, hogy a Szvoboda keresett meg minket együttműködési ajánlatával. A Jobbik tizenkét pontba foglalta feltételeit, amelyek teljesítéséhez kötötte bármilyen tárgyalások megkezdését. Ezen pontok majd mindegyike a kárpátaljai magyarságra vonatkozott. A választ néhány napja kaptuk meg. Az a tény, hogy a Szvoboda nem adott garanciát arra, hogy elismeri és tiszteletben tartja az ott élő magyarság jogait és tartózkodik mindennemű magyarellenes megnyilvánulástól, már önmagában lehetetlenné tesz bármilyen együttműködést a két párt között, az utóbbi hetek eseményei azonban a legteljesebb elhatárolódásra késztetik a Jobbikot.

A vereckei honfoglalási emlékmű meggyalázását közleményben ítélte el Kovács Béla, a Jobbik EP-képviselője. A magyarellenes, barbár tett elkövetői vélhetően a Szvoboda kárpátaljai vezetői voltak, akik ráadásul a napokban az emlékmű lebontását kezdeményezték.

A párt néhány nappal ezelőtt ismét bebizonyította primitívségét, ostobaságát és szélsőséges magyarellenességét, amikor az ungvári főkonzulátusnak küldött nyílt levelében bocsánatkérésre szólította fel Magyarországot az 1939-es kárpátaljai bevonulás miatt. A Jobbik határozott álláspontja, hogy nincs miért bocsánatot kérnünk, hiszen hetvenkét évvel ezelőtt nem történt más, mint hogy a Trianonban kifosztott és megcsonkított Magyarország jogosan visszavette azt, ami ezer éven át a miénk volt: a magyar nemzet ősi jussának, történelmi hazánknak egy újabb darabját.

A fentiek az elegendőnél is több okot szolgáltatnak arra, hogy a legélesebben elhatárolódjunk a Szvobodától. A Jobbik a jövőben semmilyen szintű kapcsolatfelvételre, tárgyalásra vagy együttműködésre nem hajlandó az önmagát meghazudtolni képtelen, magyarellenes párttal, mindezen túl pedig kezdeményezni fogjuk a Szvoboda kizárását az Európai Nemzeti Mozgalmak Szövetségéből!

Szávay István