Az Emberi Méltóság Tanácsa is tiltakozik

2011. március 25., 09:00 , 532. szám

A magyarokat is megilleti a nemzeti méltósághoz való jog Ukrajnában, ezért az Emberi Méltóság Tanácsa tiltakozik a szélsőjobboldali Szvoboda párt Kárpátalja megyei vezetője által benyújtott viszontkereset ellen, amely a vereckei magyar honfoglalási emlékmű lebontását követeli - mondta Lomnici Zoltán, a testület elnöke. Lomnici Zoltán emlékeztetett: a tanács védnökséget vállalt a 2008-ban emelt emlékmű helyreállítása felett, felújításában aktívan részt kíván venni, miután azt a közelmúltban ismét, már harmadszor rongálták meg.

A szervezet határozottan tiltakozik Oleg Kucinnak, a Szvoboda politikusának követelése ellen, mivel - mint Lomnici Zoltán rámutatott - Ukrajna törvényben garantálja kisebbségeinek, hogy nemzeti történelmükhöz kapcsolódó emlékhelyeket létesíthetnek. Ennek a jogszabálynak a betartását kérik az ukrán államtól - hangsúlyozta. Megjegyezte: a Vereckei-hágó "az egész magyar nemzet egyik legfontosabb szimbóluma", így az emlékmű lebontásának bírósági úton való követelése "a nemzeti méltóságunkat is sérti".

Lomnici Zoltán emlékeztetett arra, hogy három évvel ezelőtt Viktor Juscsenko, Ukrajna akkori elnöke elmondta: az ország európai integráció iránti elkötelezettségét bizonyítandó engedélyezi az emlékmű felállítását. Az ukrán államhatalom azzal bizonyíthatná ezt az elkötelezettségét, ha a jövőben megszűnnének a hasonló emlékműrongálások Kárpátalján - mutatott rá.

(MTI/Kárpátalja)