Az oktatási-nevelési támogatást ezentúl a KMKSZ folyósítja

2010. október 22., 10:00 , 510. szám

Németh Zsolt államtitkár kárpátaljai látogatása során többek között kijelentette: a magyar kormány a jövőben az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) helyett a KMKSZ-t bízza meg a kárpátaljai magyarságnak nyújtott anyaországi oktatási-nevelési támogatás szétosztásával kapcsolatos ügyek intézésével. Mint kifejtette, a döntésre azért került sor, mert "a magyar kormánynak – sajnálatos módon – vizsgálatot kellett indítania az UMDSZ közreműködésével kiadott magyarigazolványok körüli visszaélések miatt".