Kárpátalja Online Hetilap
Évf, szám, dátum

Címlap

Belföld

Régiók

Gazdaság

Kultúra

Hitélet

Vegyes

Archívum

Magunkról

Image

Alighogy felesküdött Ukrajna Alkotmányára, Viktor Janukovics államfő máris pillanatnyi politikai érdekeihez idomítja a jogszabályokat, mutatnak rá megfigyelők annak kapcsán, hogy a Legfelsőbb Tanács kedden módosította a házszabálynak a parlamenti többség létrehozására vonatkozó előírásait.
»»»»
Image

Nemzeti jelentőségű intézményekként élhetnek tovább a szocialista kormányzat távozása után az UMDSZ által támogatott szervezetek és intézmények?
»»»»

Image

A 2000-ben Budapesten alakult Meglepetés Színház interaktív, rögtönző, amatőr társulat, amely az előadásain felkínálja a közönségnek, hogy megjelenítik előttük kedvenc bibliai alakjaik karakterét, érzéseit.
»»»»

Image

Mezőkaszony a Tóháti térség központja, szolgabírói járási székhely volt, s az maradt Kárpátalja Csehszlovákiához csatolása korszakában is. Közigazgatásilag ide tartoztak a környező települések, valamint a távolabbi Barkaszó, Bátyú, Gut, Nagydobrony, Kisdobrony, Szernye. A csehszlovák érában az itt élő vállalkozók lendítették fel Mezőkaszony gazdasági és művelődési életét. 1936-ban a környéken elsőként itt nyílt mozgóképszínház. Róth Mór hengermalom-tulajdonos jóvoltából a mezőváros elektromos közvilágítást kapott. Rajta kívül Klein Béla nyomdász, Klein Menyhért földbirtokos, Klein Mihály vaskereskedő, Horthy Sándor bankigazgató nevét jegyezte fel a krónika.
»»»»

Image

Nem mindennapi ötlettel állt elő a honfoglaló magyarok vereckei bevonulásának 1115. évfordulójára Guthy István munkácsi rádiómérnök. Olyan speciális képeslapot fejlesztett ki erre az alkalomra, amely számos, a magyarok bevonulásával kapcsolatos látható és rejtett információt tartalmaz a téma iránt érdeklődőknek, illetve a gyűjtőknek.
»»»»

Image

Az 1848. március 15-én Pestről elinduló, másfél esztendeig tartó, Aradon gyászosan befejeződő dicső szabadságharcunkból a mi szűkebb pátriánk falvai is kivették részüket. Voltak nevezetes csatahelyek is, mint például a podheringi. Kutatásaim során találkoztam családi levéltárakban olyan, a szabadságharccal kapcsolatos levelekkel, melyek ugyan egetrengető csatákról nem írnak, de hogy milyen hadi intézkedések történtek pl. Verbőcön, Patakon, Salánkon, azt az alábbi néhány levélből is megtudjuk.
»»»»

Image

A beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színházban került sor március 9-én a közelmúltban megrendezett Terebesi és a Zrínyi Ilona/Gordiusz matematikaversenyek díjátadó ünnepségére. A díjkiosztás előtt a színház társulata Gogol Háztűznéző című darabját adta elő az összegyűlt nyerteseknek és tanáraiknak.
»»»»

Image

Cikkajánló







Felhívás


Krónika

Felszámolják az aranybányát
Véglegesen felszámolják a nagymuzsalyi aranybányát, mert csődbe ment a létesítményt üzemeltető vállalat.
A Kárpátalja megyei gazdasági bíróság még február 16-án fizetésképtelenné nyilvánította a nagymuzsalyi aranybányát működtető Zakarpatpolimetalli Kft.-t, de az Urjadovij Kurjer című kormánylap csak a múlt szerdai számában közölte a taláros testület határozatát, amely csődbiztos kinevezéséről is rendelkezett. A döntés hatályba lépésével elkezdődött a vállalat felszámolása – adta hírül az ungvári ua-reporter.com internetes hírportál.
A cikk szerint kárpátaljai környezetvédők régóta követelik a nagymuzsalyi aranybánya bezárását, amely 2006 óta egyébként sem működött, mert a Zakarpatpolimetalli cégben 33 százalékos tulajdonrésszel rendelkező, Mauritius szigetén bejegyzett Zakar Resources nevű társaság nem teljesítette a kötelezettségeit. Mivel a kárpátaljai cég többségi tulajdonosa az Ukrpolimetalli állami részvénytársaság, az ukrán ipari minisztérium többször is megkísérelte az aranykitermelés felújítását, az utolsó ilyen próbálkozása tavaly nyáron volt.
A Zakarpatpolimetalli Kft. tiszta vesztesége a 2008. évi mérleg szerint közel 17,6 millió hrivnyára rúgott, míg a törzstőkéje 32,2 millió hrivnyát tett ki.
A cég felszámolásától azt remélik a térségben, hogy végre megkezdődhet a félbehagyott bányatevékenység, mindenekelőtt a meddőhányók által okozott természeti károk felszámolása.

(Kárpátalja/MTI)


Felére esett az infláció
Ukrajnában februárban átlagosan 1,9 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak. Előzőleg, januárban 1,8 százalékos volt a havi infláció.
Az ukrán statisztikai hivatal vasárnapi közleményéből az is kiderült, hogy a tizenkét havi infláció februárban 11,5 százalékos volt, körülbelül feleakkora, mint tavaly februárban. Tavaly februárban átlagosan 20,9 százalékkal voltak magasabbak a fogyasztói árak, mint egy évvel azelőtt.
Az ukrán kormány 9,7 százalékos évi átlagos inflációt remél idén a tavalyi, 12,3 százalékos és a 2008-as, 22,3 százalékos drágulás után.
A gazdasági válság lefékezte az inflációt Ukrajnában, amely 2008 közepén tizenkét hónapra számolva több mint 30 százalékon tetőzött, ám elemzők szerint idén később gyorsulhat, mert a központi bank elektronikusan teremtett pénzből vásárol fel hazai államkötvényeket.

(Kárpátalja/MTI)


Nem privatizálható a munkácsi vár
Immár jogszabályi akadálya is van a munkácsi vár esetleges privatizációjának.
Viktor Janukovics államfő múlt héten látta el kézjegyével azt a Legfelsőbb Tanács által még február 12-én elfogadott jogszabályt, amely a munkácsi várat a kulturális örökség nem magánosítható emlékei közé sorolja – jelentette a zakarpattya.net.ua internetes hírportál.
A Latorca-völgy torkolatánál elhelyezkedő erődítmény olyan ismert műemlékekkel együtt nyerte el a megkülönböztető besorolást, mint például a krími Livadia-palota, ahol a Joszif Sztálin, Winston Churchill és Franklin Roosevelt részvételével megrendezett, a második világháború utáni világrendet nagyban meghatározó jaltai konferenciát tartották a második világháború utolsó napjaiban.

hk



Minden jog fenntartva © 2001-2004: Kárpátalja Kft.