Kárpátalja Online Hetilap
Évf, szám, dátum

Címlap

Belföld

Régiók

Gazdaság

Kultúra

Hitélet

Vegyes

Archívum

Magunkról

Vasárnapi üzenet

Szóljanak az ezüstkürtök messze csengő hangjai! IV. Móz. 10:1-10.


Image

Sok ezer év távlatából köszönt felénk ez az ige, amelyben Mózes azt a parancsot kapja Istentől, hogy csináltasson két kürtöt a nép összegyűjtésére és időnként, ha kell, hadba indulásra. Ez a két kürt nagyon hosszú ideig ezt a célt szolgálta. Krisztus után 70-ben, amikor Titusz római császár Jeruzsálemet felgyújtatta, a Nagy Templomot kirabolta, akkor Rómába került a két ezüstkürt is. Izráel népe nem tudta megőrizni, a hite sem tudta, pedig valamikor a hit fénykorában készült, amikor nem volt házuk, tavasszal nem vetettek, nyáron nem arattak, pusztában bujdosó árva nép voltak, de hazafelé tartottak és hittek a megérkezésben. Mindent Isten kezéből fogadtak el. Nappal felhőoszlop, éjjel tűzoszlop képében vezette őket Isten. Meg-megszólaltak az ezüstkürtök messze csengő hangjai, szólott örömükben is, szólott bánatukban is. Boldog ember volt az, aki meghallotta az ezüstkürtnek a szavát.

Ma is vannak sokféle ezüstkürtök, melyekkel egybe akar gyűjtögetni Urunk. Ilyenek a templomunk harangjai, orgonáink. És ma is boldog az az ember, akinek életébe belezeng az ezüst kürtnek a szava, aki tudja, hogy azért szól, mert Isten hív, örömében és bánatában, gyászában és reménységében.

Izráel életében nemcsak a hitnek voltak fénykorszakai, voltak politikai fénykorszakok is, mint pl. Dávid király életében, voltak gazdasági és fényűző korszakok is, pl. Salamon idejében, de voltak látszat és képmutatás korszakai is. Egy látszat és képmutatás világába érkezett hozzánk a testbe öltözött ige, Megváltó Urunk. Poklok mélyére taszítóan zengett a Sátán trombitája is.

A mi korszakunkról mi mondható el ? Vannak, akik azt mondják, politikailag elég jól áll a szénánk, gazdaságilag már kevésbé. Vannak akik a sereggyűjtésekre is ezt mondják: sok benne a látszat és a képmutatás, meg hogy mennyi bizonytalan és fals hang is elhangzik, hogy megtévessze még a választottakat is.

Figyeljünk a messze csengő ezüstkürtök hangjára, Isten szeretete hív, aki Krisztusban láthatóvá, hallhatóvá, kézzel foghatóvá lett. Hangjára mindig gyűljünk egybe, mert együtt lenni mindig jó.

(Néhány gondolat az augusztus 29-én Hosszúmezőn elhangzott igehirdetésből.)

Józan Lajos

huszti lelkipásztor

Egyházi élet




Minden jog fenntartva © 2001-2004: Kárpátalja Kft.