Kárpátalja Online Hetilap
Évf, szám, dátum

Címlap

Belföld

Régiók

Gazdaság

Kultúra

Hitélet

Vegyes

Archívum

Magunkról

Image

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) tiltakozik a vereckei honfoglalási emlékmű körül történt események miatt, és a magyar oktatási rendszerrel kapcsolatos gondok mielőbbi megoldását sürgeti - hangzott el a Szövetség választmányának szombati beregszászi ülésén.
»»»»
Image

Országos távtanácskozást tartottak múlt pénteken az ukrajnai felsőoktatási intézmények vezetői Ivan Vaszjunik első kormányfőhelyettes, Ivan Vakarcsuk oktatási miniszter és az érintett minisztériumok képviselőinek részvételével. A tanácskozáson egyebek mellett tájékoztatták az egyetemek és főiskolák vezetőit arról, miként kell figyelembe venni a független vizsgaközpontok által az úgynevezett szertifikátokban rögzített vizsgaeredményeket a felvételi során.
»»»»

Ukrán nacionalisták "avatták" a vereckei emlékművet
Image

Június 20-án, pénteken ukrán nacionalisták egy csoportja úgymond "felavatta" a magyar honfoglalási emlékművet Vereckén. Márványtáblát helyeztek el, rajta a szicsgárdistákat mint Ukrajna hőseit dicsőítő, valamint a magyar nemzet bocsánatkérését tartalmazó szöveggel. Az emlékmű tetejére az ukrán államiságot jelképező fémszigonyt szereltek.

Image

Nagysikerű koncertet adott az Amadinda Ütőegyüttes kedden este Ungváron. A tradicionális ütőhangszeres zenékből és kortárs szerzők műveiből összeállított műsor után tetszése jeléül felállva tapsolt a hálás közönség.
»»»»

Image

Negyedik alkalommal szervezte meg Nagydobronyban a helyi KMKSZ-alapszervezet és a községi tanács az Újkrumplifesztivált. A korai krumplijáról méltán híres nagyközség futballpályáján Szilvási Zoltán polgármester köszöntötte a megjelenteket és a vendégeket, többek között dr. Soós Kálmánt, a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének elnökét, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektorát, Mihajlo Fedinecet, az Ungvári Járási Tanács elnökét és alelnökét, Mackó Istvánt, valamint Kovács Bélát, az Ungvári Járási Állami Közigazgatás alelnökét.
»»»»

Cikkajánló














Hirdetés


Krónika

Gépjárművek
Június 24-től bevezették Ukrajnában az állampolgárok által külföldön vásárolt közlekedési eszközök vámellenőrzésének és elvámolásának új rendjét.
A saját célra vásárolt gépjárművek elvámolása mostantól az eddigiektől gyökeresen eltérő új rend szerint történik majd, aminek a helyszíne az új szabályok értelmében már nem a határ, hanem a tulajdonos állandó vagy ideiglenes lakhelye szerint illetékes vámhivatal. Így mostantól az ígéretek szerint felgyorsul az ügyintézés a határon.
Mint Mihajlo Porada, az ungvári vámhivatal vezetője elmondta, a járművek elvámolása két módon történhet. Amennyiben a tulajdonos ismeri a külföldön megvásárolandó jármű minden szükséges adatát, úgy kitöltheti az előzetes vámnyilatkozatot, s megfizetheti az államnak járó vámilletéket. Ilyenkor a deklarációban fel kell tüntetni azt a határátkelőt is, amelyen keresztül vissza szándékozik térni az országba az állampolgár.
Amennyiben viszont nem ismertek előzetesen a megvásárolandó jármű paraméterei és adatai, az eljárás meglehetősen bonyolult. Ilyenkor a határ átlépésekor nem vámot fizet a tulajdonos az ország vámterületére behozandó jármű után, hanem egyfajta foglalót. A végleges vámeljárás, s a vámilleték teljes rendezése később, a tulajdonos lakóhelye szerint illetékes belföldi vámhivatalban történik meg.
A hivatalos várakozások szerint az újítás tökéletesíti az országba belépő járművek vámkezelésének rendjét és menetét. A vámosok azt remélik, hogy az új rendszer egyszerűsíti a vámeljárást azon járművek esetében, amelyeket már előzetesen elvámoltak, illetve csökkenti a korrupció lehetőségét is a határon az illetékek előzetes befizetése révén.

(Kárpátalja/Szabadság Rádió/zakapattya.net.ua)


Vízum ajánlólevéllel?
Ősszel az Országgyűlés elé kerülhet a nemzeti együttműködésről szóló törvény, amelynek normaszövegét előzetesen egyeztetik a parlamenti frakciókkal is - hangzott el a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) állandó bizottságának plenáris ülése után tartott sajtótájékoztatón múlt szerdán, Budapesten.
Szili Katalin a sajtótájékoztatón beszélt arról is, hogy levelet ír az ukrán parlamenti elnöknek, amelyben kéri, hogy módosítsanak azokon az elmúlt időszakban hozott döntéseken, amelyek gátolják a kisebbségi nyelv használatát.
A meghívottak megismerhették a magyar kormány schengeni vízummal kapcsolatos könnyítési javaslatát is. Mint Brenzovics László, a Kárpátalja Magyar Kulturális Szövetség alelnöke a tanácskozást követően emlékeztetett, a magyar Külügyminisztérium nem támogatta a KMKSZ által előterjesztett, s a parlamenti pártok által is támogatott javaslatot, miszerint a jövőben lengyel példára a magyar igazolvánnyal rendelkezők meghívó nélkül kaphassanak ingyenes hosszú lejáratú vízumot. Ehelyett a magyar külügyben kidolgozás alatt álló koncepció azt ajánlja, hogy a legitim határon túli magyar szervezetek támogató dokumentumot adhassanak ki a vízumot igénylőknek.
Erről és számos egyéb kérdésről várhatóan a KMKF rendes éves ülésén születhet döntés, amelyet előreláthatóan szeptemberben hívnak össze.

(Kárpátalja/MTI)



Minden jog fenntartva © 2001-2004: Kárpátalja Kft.