Szabálytalanul tárolták a vakcinákat az Ivano-Frankivszk megyei Petrankában, ahol 53-an lettek kanyarósak

2018. október 18., 19:33

Egy sor súlyos szabálytalanságra derült fény a vakcinák tárolásával és beadásával kapcsolatban az Ivano-Frankivszk megyei Petranka községben, ahol 53 öt és 13 év közötti gyermek betegedett meg kanyaróban – jelentette csütörtökön az Egészségügyi Minisztérium tájékoztatása nyomán az Interfax–Ukrajina hírügynökség.

Az egészségügyi tárca sajtószolgálata közölte, az 53 kanyarós gyermek közül 43 helyben részesül ambuláns kezelésben. Tíz beteget a Rozsnyativi Járási Központi Kórház fertőző osztályára irányítottak közepesen súlyos állapotban. Az október 18-i helyzet szerit nyolc gyermek már elhagyhatta a kórházat.

Az Egészségügyi Minisztériumnak a nagyszámú megbetegedés okait vizsgáló bizottsága megállapította, hogy a korábbi években a gyermekek egy jelentős része nem lett beoltva, s nem is szerepeltek az oltási tervben, amint azt a minisztérium operatív törzse javasolta. A helyi egészségügyi központban többször volt áramkimaradás, miközben az intézmény nem rendelkezik alternatív villamos energiaforrással, ami befolyásolhatta a hűtőkben tárolt vakcinák minőségét – állapította meg a vizsgálat. Ugyancsak a megbetegedéseket kiváltó okok közé sorolta a bizottság, hogy az egészségügyi intézményben dolgozók megsértették a megelőző oltások és az immunbiológiai készítmények beadásának szabályait és technikáját.

A bizottság az egészségügyi dokumentációt sem találta rendben. Bizonyos egészségügyi dokumentumok hiánya azt is kétségessé teszi, hogy a megbetegedett gyermekeket egyáltalán beoltották-e kanyaró ellen – közölték a tárcánál.

Az ellenőrzés eredményei alapján az Egészségügyi Minisztérium felszólította a megyei állami adminisztráció illetékeseit, hogy küszöböljék ki a petrankai egészségügyi intézményben feltárt hiányosságokat.

(interfax.com.ua/Kárpátalja)