Szabó Lőrinc: Tücsökzene

Tiszaújlak

Néha bementünk Újlakra, a kis

mezővárosba. Ott már vonat is

volt, s állomás, aszfalt és üzletek.

Gyalog mentünk, vagy, hogyha szekeret

kaptunk, Bökénynek, a vashídon át.

Révészek és komp szelte a Tiszát;

a becsi part még Szatmár volt, s az, a

másik, az északi, már Ugocsa;

s ahogy lebegtünk, az áradt vízen,

szálfák úsztak mellettünk sebesen,

szétrombolt tutajok; de épek is.

Ha szekér vitt, én voltam a kocsis.

És Újlakon? Hogy mi a búzaár.

Hol van jó fazék, a pap tudta már.

Lámpabél? Megvan. S mi is még, mi kell?

Tanító úrnak cigarettahüvely.

Vásár, cigányok. Aztán gyí, haza!

S tutajosokkal álmodtam éjszaka.

Szabó Lőrinc páratlan szépségű verseskönyvének ez a darabja számunkra egy nagyon kedves mezővárosról, a mi Tiszaújlakunkról szól. A Tücsökzene – Rajzok egy élet tájairól – című igen terjedelmes Szabó Lőrinc-kötet 146. számú költeménye ez, melynek tizennyolc sorában eleven képet kapunk a kisváros jellegzetességéről.

A költemény első fele pontos körülírása ennek a vidéknek. Így kerül említésre Bökény, a Tisza, Tiszabecs, Szatmár és Ugocsa.

Természetesen Szabó Lőrinc „életének e tájáról” határok nélküli „rajz” készült, szerzőnk 1900-ban született és 1957-ben halt meg. Tiszaújlakra történő gyerekkori utazásának egyetlen akadálya csak a Tisza volt, amit komp, de vashíd is átszelt. Tiszaújlak fejlett helység volt: állomás, vonat, aszfalt és üzletek. És hogy mi volt az utazás célja? Hát a vásár, ami mindig óriási élmény, legalább olyan, mint gyerekeknek a tiszai tutajosok látványa, akik nemcsak a folyó vizén képesek tovaúszni, de az ember álmaiban is…

Penckófer János