Tanulmányúton a diótermesztők

2018. szeptember 19., 13:45 , 922. szám

Az Egán Ede Gazdaságfejlesztési Terv egyik prioritása a gyümölcskertészet fejlesztése Kárpátalján. Az utóbbi pályázati kiírások során gazdáink nagy kedvvel pályáztak dióültetvények létesítésére. Az ezzel kapcsolatos tudnivalókról a Pro Agricultura Carpatika alapítvány cikksorozatot jelentetett meg a Kárpátalja hetilap hasábjain. A visszajelzésekből számunkra egyértelművé vált: számos pályázó szakmai felkészültségi hiányossággal küzd a diótermesztés terén. Ezért úgy döntöttünk, hogy az alapítványunk által évente megrendezett ProAgri Napok keretében egy diós blokkot szervezünk. Ennek egyik állomása az a tanulmányi kirándulás, amelyet Guti Rudolf vállalkozó dióültetvényébe szerveztünk Tarpa község területén. A tanulmányi úton 47, a diótermesztés szakmai fogásai iránt érdeklődő kárpátaljai magyar gazda vett részt.

Meglátogattuk Guti Rudolf úr 40 hektáros, húsz évvel ezelőtt telepített diósát. A vállalkozó interaktív bemutatót tartott a dió­termesztés mesterfogásairól. Elmondta, hogy a dió ugyan nem vízinövény, de nagyon szereti az ártéri öntéstalajokat, így, ha nem megfelelő termőhelyre ültetjük, gondoskodnunk kell az öntözésről. Érintette a fajtaválasztás kérdéseit is. Mivel a vállalkozása uniós piacra dolgozik, nagyon fontos a minőségi követelményeknek való megfelelés. Ők zsákos kiszerelésű diót értékesítenek, amely megfelelő módon tisztított, mosott, szárított – így kerül a piacra. Innen adódik az, hogy olyan diót válasszanak, amelyik viszonylag sima csonthéjjal rendelkezik, így könnyen tisztítható és mosható. A diót betakarítás után nagyság szerint is válogatják avégett, hogy a kisebb és a nagyobb szemek elkülönítve 8%-os víztartalomra száradjanak. Elkerülendő az a helyzet, hogy a kisebb diószemek túlszáradnak, míg a nagyobbak még nem érik el a kellő szárazsági szintet.

A gazda szerint a dióbél előállítása egy külön szakma, és az általuk is működtetett Termelői Értékesítő Szervezet (TÉSZ) ezzel nem foglalkozik. Az Unió által is támasztott minőségi követelményeknek szerinte leginkább a Milotai és a Szentiványi fajták felelnek meg. Kiemelt fontosságot tulajdonított annak, hogy a porzó egyedek egy sorba, jól megkülönböztethetően legyenek telepítve.

A következő blokkban megbeszéltük a gépi betakarításra is alkalmas dióültetvény telepítésének fogásait, például milyen legyen a fák térállása, vagy milyen magasan kezdődjön az első elágazás. Szerinte a betakarításnál nincs alternatívája a rázógépek használatának a kézi munkára fogható emberek hiánya miatt. A térség súlyos munkaerőhiánnyal küzd, ezért elengedhetetlen a munkafolyamatok minél magasabb szintű gépesítése.

A gazda néhány éve elkezdte az ültetvény átvezetését integrált termesztési módra, mert az így megtermelt produktumnak van fizetőképes piaca. Számos szempontot és növényvédő szert sorolt fel, amely megfelel az integrált termesztés szabályainak. A ter­mesztéstechnológia megtárgyalása után rátértünk a felvásárlás és értékesítés témakörére. A környékbeli termesztők TÉSZ-be tömörültek, amely felvásárolja, és végtermékké készíti a beszállított diót, aminek viszont meg kell felelnie a TÉSZ szigorú követelményeinek, azért, hogy a szükséges mennyiségű és minőségű árutömeggel jelenhessenek meg a piacon. Kiemelte, hogy termelői összefogás nélkül a csak néhány hektáros dióter­mesztő elveszett ember, mert a nem kellő tömegű és minőségű termést csak nyomott áron tudja értékesíteni, sok esetben önköltségi ár alatt. A továbbiakban felkerestük a TÉSZ telephelyét, ahol bemutatásra került a kopáncsoló, mosó, fehérítő és szárító berendezés, aminek segítségével 150 hektárról tudják időben betakarítani és feldolgozni a diót. A kárpátaljai magyar gazdáknak a kiránduláson részt vevők szerint szintén ezt az utat kell bejárniuk: termelői összefogással megszervezni a betakarítás, a feldolgozás és az értékesítés fázisait. Hazaúton élénk diskurzus alakult ki a tarpai tapasztalatokról.

Pro Agricultura Carpatika