Tanszercsomagot vettek át a badalói elsősök

2018. szeptember 19., 08:49 , 922. szám

Badalóban 18 első osztályos gyermek vehette át ünnepélyes keretek között kedden a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) közös ajándékát, a Bethlen Gábor Alap és a Széchenyi Jótékonysági Alap támogatásával összeállított tanszercsomagot, amilyet egyébként minden kárpátaljai magyar iskola elsősei megkaptak vagy a közeljövőben fognak átvenni.

A gróf Gvadányi József nevét viselő Badalói Általános Iskola első osztályában sorra került eseményen Jakab Lajos, a KMKSZ helyi alapszervezetének elnöke, valamint Balázsi Csaba, az iskolában működő KMPSZ-alapszervezet elnöke nyújtotta át a gyerekeknek a névre szóló, díszes és méretes mappát, amely többek között olvasókönyvet, zenefüzetet, írásmintát, rajzfüzetet, kifestőt, színes papírt, vízfestéket, írószereket és más hasznos kellékeket tartalmaz, amelyeknek a betűk és számok országával most ismerkedő elsősök nagy hasznát veszik az iskolai mindennapokban.

A gyerekek nevében Veres Csilla igazgató, valamint Jakab Anna Erika, az elsősök tanárnője köszönte meg a hasznos ajándékokat.

(jéel)