Ritka fekete gólya jelent meg az Ungon

2018. augusztus 19., 18:53

Pár hete Ungváron az Ung folyón telepedett meg egy fekete gólya. A ritka szárnyas a megyeszékhelyen a gyalogos híd és a Maszaryk híd környékén látható. Ez azért is furcsa, mert fontos számára a háborítatlanság, az ember jelenlétét nem szereti. Élőhelyét elsősorban a fakitermelés veszélyezteti, hiszen a fészkét akkor is elhagyja, ha a közelben kivágják a fákat. Talán ez a példány is így repült ide.

Az embereket nem engedi közel magához, de távolról megfigyelhető és fotózható. Egyébként nem első ízben vendégeskedik Ungváron, tavaly és tavalyelőtt is láthattunk fekete gólyát az Ungon.
A madár védett, szerepel Ukrajna Vörös Könyvében. Az ornitológusok szerint Ukrajnában közel 500 pár él, ebből Kárpátalján mintegy negyven. Fészkét öreg fák magasan lévő elágazásaiba építi. Viszonylag nagy gallyfészkébe 3–5 tojást rak, évente csak egyszer költ. Körülbelül 35 nap után kelnek ki a fiókák. Több mint két hónapig a fészekben nevelkednek, ezután repülnek ki. Patakokban, holtágakban, tavak mentén és nedves réteken vadászik. Tápláléka halakból, kétéltűekből, hüllőkből, kisemlősökből és rovarokból áll.

(zakarpattya.net.ua/RV)