A szülőkhöz fordult kérelemmel a DSZNSZ

2018. augusztus 18., 14:46

A megyében rohamosan nőtt a gyerekek vízbefulladásának a száma. Ezért a Rendkívüli Helyzetek Állami Szolgálatának (DSZNSZ) kárpátaljai kirendeltsége azt kéri a szülőktől, hogy fordítsanak kiemelt figyelmet a nyílt vízben fürdőző gyerekeikre.

„Abban az esetben sem hagyják a gyerekeiket egyedül a vízben, ha azok jó úszók! A gyerekeknek, a felnőttekkel ellentétben, nincs félelemérzetük, felügyelet nélkül vizet nyelhetnek, ettől pánik törhet rájuk és megfulladhatnak. Ezért a fürdőző gyerek állandó figyelmet igényelnek” – olvashatjuk a közleményben.

A DSZNSZ külön kitér arra, hogy csak az arra kijelölt helyen fürödjünk, fontos, hogy a víz hőmérséklete ne legyen alacsonyabb 20 foknál, a levegőé pedig 24 foknál. „Evés után legalább 1,5–2 órának el kell telnie, s csak az után megengedett a fürdőzés. A vízbe lassan kell bemenni, s meg kell várni, míg a testünk hozzászokik a víz hőmérsékletéhez” – tették hozzá.

(transkarpatia.net/VV)