Csak néhány üveg szeszes italt vittek magukkal

Éjjel betörők jártak a Benei Polgármesteri Hivatalban

2018. augusztus 10., 14:41 , 917. szám

Péntekre (augusztus 10.) virradó éjszaka ismeretlen elkövetők betörtek a beregszászi járási Benei Községi Tanács épületébe, ahol a polgármester, a jegyző és a főkönyvelő dolgozószobájában mindent átkutattak. A három helyiségben lévő három páncélszekrényt nagy hozzáértésről tanúskodó módon feltörték, a bennük lévő iratokat kiszórták, de végül semmit nem vittek magukkal, még az asztalokon lévő laptopokat sem, csak néhány üveg szeszes italt.

Vincze István, Bene polgármestere az eset kapcsán tudósítónknak elmondta: „4,45-kor hívott a takarító, hogy valami nincs rendjén a hivatalban. Ő általában fél ötkor megy dolgozni. Elmondta, hogy a szobámban a széf nyitva van, a benne lévő papírok, dokumentumok az asztalra vannak dobálva, gyanús volt neki, de megpróbálta összerakni. Átment a jegyző szobájába, ott is nyitva a páncélszekrény, az iratok ott is szétdobálva, de a legnagyobb rendetlenség a főkönyvelő szobájában várta, akkor már telefonált nekem. Rögtön odamentem. Annyit láttunk, hogy a főkönyvelő szobájának az ablakán közlekedtek, levették a szúnyoghálót, és más látható nyomai is vannak az ablakon annak, hogy ott távoztak. Értesítettem a rendőrséget, akik negyedórán belül ki is értek a helyszínre két autóval.

Úgy vélik a rendőrök, hogy hosszabb időt is eltöltöttek az épületben az elkövetők, közben ketten is figyelték az utcát az ablakokból, két helyen nyitva volt ugyanis az ablak: a könyvtáros szobájában a földszinten és egy az emeleten, ahol a késsel kivágott függönyön keletkezett résen keresztül figyelt a betörők egyike. Sávos szalagfüggöny, mi megpróbáltuk elszakítani, de nem lehet, azt valaki láthatóan késsel kivágta, és eldobott ott egy cukorkás papírt is. A jegyző szobájában és az enyémben új széfek vannak, azokat úgy kinyitották, hogy nincs is rajtuk semmilyen sérülésnek nyoma. Viszont a főkönyvelő szobájában még egy, a magyar időkből maradt Hirsch páncélszekrény volt, azt nem tudták egyszerűen kinyitni. Letették a földre, az ajtaján sarokcsiszoló-fémvágó okozta sérülések, nyomok vannak, a zárat körbevágták, és úgy feszítették ki. Most látjuk, hogy ennek a régi széfnek a falai tele vannak homokkal, olyan nehéz, hogy csak hárman tudtuk a helyére tenni, de a betörők le tudták tenni a földre, úgy biztosan könnyebb volt nekik dolgozni. Azt gondolhatták, hogy ha valahol, akkor a főkönyvelő páncélszekrényében lehet a pénz, de tévedtek.

A régi Hirsch széfben volt egy festékes patron, még a szovjetrendszerből maradt ott, azzal összekenték a kezüket és mindenen jól látható piros ujjlenyomatokat hagytak. Nem vittek el semmit, az asztalokon ott hagyták az értékes laptopokat. Szerintem azt gondolták, hogy ha kívülről szép a községháza, akkor pénz is lehet az épületben. Viszont ebben tévedtek, pénzt nem találtak. A Benei Községi Tanácsnak a földadó az egyetlen bevételi forrása – sajnos. Tavaly még nálunk fizették az emberek, július és augusztus folyamán. Akkor, ami összegyűlt egy hét alatt, azt a könyvelő pénteken befizette a bankba. A hét vége felé legfeljebb öt-tíz ezer hrivnya volt a könyvelő páncélszekrényében. Idén viszont a földadót is a postán vagy bankban fizetik az emberek, ahogy a villany- vagy gázszámlát. Tehát semmilyen készpénzforgalom nincs a községházán.

Mindent átnéztünk, úgy látjuk, hogy semmit nem vittek el, csak három üveg szeszes ital hiányzik a hűtőből. Sok, használható ujjlenyomat van, a rendőrök szerint profik voltak az elkövetők, de az ujjlenyomatok lebuktathatják őket” – mondta el a Kárpátaljának Vincze István, Bene polgármestere.

Badó Zsolt