Vörös-fekete kontra piros-fehér-zöld

2018. augusztus 8., 12:04 , 916. szám

Sajnos, lassan már nehéz számon tartani, hanyadik alkalommal  gyalázták meg az Ungvár melletti Egán Ede Emlékparkban található két kőtömb egyikét. Csak az elmúlt néhány hónapban négyszer tüntették el a magyar trikolór színeit. Érthetetlen okok miatt ez az emlékhely lett a magyar­ellenes megnyilvánulások egyik dobogósa.

Számszerűen talán az ungvári Petőfi-szobor megrongálása veheti fel vele a versenyt, igaz, a szabadságharc költőjének köztéri bronzalakját mintegy 2 éve békén hagyják. Korábban viszont féléves rendszerességgel a magyar nemzeti ünnepek küszöbén (március, augusztus) érte idegenkezűség. Az 1990-ben felavatott Petőfi-szobrot legutóbb 2016 augusztusában rongálták meg. Azt megelőzően 2015. augusztus 20-án, akkor  a tettest – egy kelet-ukrajnai nyugdíjas férfit – a rendőrség rövid időn belül elfogta. 2011 áprilisában lefűrészelték, majd szeptemberben letörték a szobor kardját. Az elkövetők mindkét esetben ittas fiatalok voltak. 2009-ben március 15-re virradó éjszaka fehér festékkel öntötték le. Az elkövetőket akkor nem sikerült kézre keríteni. A szoborrongálások megelőzése céljából Magyarország Ungvári Főkonzulátusának támogatásával 2012-ben az Ungvári Városi Tanács  térfigyelő kamerákat szereltetett fel a Petőfi térnek arra a részére, ahol a szobor áll.

Augusztus 5-én, vasárnap Dunda György tette közzé Facebook-oldalán az ismeretlen tettesek legutóbbi „alkotását” ábrázoló fotókat, amelyeken jól látszik, hogy a Magyarország Ungvári Főkonzulátusa által július 26-án ismételten helyreállított emlékkövet valaki megint fekete-vörösre mázolta. Pontosabban fekete-pirosra, ugyanis a felső pirost változatlanul hagyva, csupán a fehér-zöld részt kenték le feketére, és azt sem olyan alaposan, mint a korábbiakban tették, sőt az arányokat sem tartották be. Lehet, hogy fogytán a festék vagy a türelem? Igaz, a „fejlődés” apró jelei már észrevehetőek az emlékjelrongálók viselkedésében: most nem hagytak szemetet maguk után.

Kuti Lászlótól, Magyarország ungvári külképviseletének első beosztott konzuljától megtudtuk, hogy a korábbi esetekben történt rendőrségi feljelentés, egyelőre nincs meg a tettes. A diplomata a helyreállítási munkálatok indíttatásáról elmondta, az a meglátásuk, hogy ez az emlékmű Egán Ede személyén és munkásságán keresztül épp azt szimbolizálja, amit valamennyien szeretnénk, hogy egész Kárpátalja összekötő kapocs legyen és Ukrajna Európa felé nyitó kapuja. 

Hétfőn délelőtt az ungvári magyar külképviselet munkatársai sokadjára helyreállították az ukrán nacionalisták színeire lefestett követ. Így az – ki tudja, meddig? – újra piros-fehér-zöld színekben emlékeztet Egán Ede alakjára és szerepére Kárpátalja történelmében.

Wass Albert Üzenet haza című versének „és miként hirdeti a Biblia: megméretik az embernek fia, s ki mint vetett, azonképpen arat. Mert elfut a víz és csak a kő marad, de a kő marad” sorait folytatva állíthatjuk, hogy nem akármilyen, hanem a történelmileg helyes színű kő marad!

R.V.