Népdal- és versoktatás – szórványban

Nagyváradtól Szolyváig – a Petőfi-program keretében

2018. június 30., 19:48 , 910. szám
Fekete Krisztián

A Petőfi Sándor-program – mely a Kárpát-medence Magyarországtól elrabolt területein szórványban élő magyarok támogatását tűzte ki célként – nagyon hasznos és eredményes lehet, ha megfelelő emberek a megfelelő helyeken, megfelelő módszerekkel munkálkodnak elsősorban azon, hogy megmentsék nemzetünk számára azokat az idegen nyelvtengerek „szigetein” élő gyermekeket, akik közül soknak csak az egyik szülője, vagy akár csak nagyszülei egy része magyar. Emellett azért is hasznos lehet e program, mert a különböző elcsatolt területekről más elcsatolt területekre érkező Petőfi-programosok révén is baráti kapcsolatok születhetnek a különböző elorzott vidékek magyar közösségei között.

Egy korábbi cikkemben már írtam egy Petőfi-ösztöndíjas kárpátaljai magyar zenetanárnő, népzenész, a viski Becske Adrienn erdélyi Zsobok községben végzett munkájáról. Nemrég pedig találkoztam egy erdélyi (pontosabban: partiumi) magyar fiatalemberrel, Fekete Krisztián ének- és zenetanárral, aki pedig kies szülőföldünkön, Szolyván ültetgeti – a helybeli magyar óvónőkkel, illetve tanárokkal együtt – a fogékony gyermekszívekbe azokat a zsenge palántákat, melyekből kinőhet a magyar nemzeti öntudat megannyi pompázó virágszála.

– Nagyváradon születtem, majd ének- és zenetanári végzettséget szereztem a Nyíregyházi Főiskolán (mely mára egyetemi rangot kapott), valamint a Budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen. Ezt követően tanárként dolgoztam több, Nyíregyháza környéki alapfokú művészeti iskolában, azután állást kaptam a Nyíregyházi Vikár Sándor Alapfokú Zeneiskolában és a Nyíregyházi Zeneművészeti Szakgimnáziumban – mutatkozik be beszélgetőtársam. – Három évvel ezelőtt aztán a „Szól a fülemüle” Gyermek Néptánc- és Népzenei Vetélkedőn megismerkedtem a kárpátaljai Sodró népzenei együttessel, baráti kapcsolatba kerültem annak tagjaival, az együttes vezetője, Váradi Enikő (emellett kedves kolleginám – L. M.) pedig felvetette, hogy nem lenne-e kedvem bekapcsolódni a Petőfi-programba. Igent mondtam, benyújtottam a pályázatomat a Nemzetpolitikai Államtitkárság Petőfi Sándor-programjának ösztöndíjára, melyet 2017 áprilisában meg is nyertem. A három felajánlott kárpátaljai helyszín – Szolyva, Terebesfejérpatak és Rahó – közül pedig Szolyvát választottam, mely település eddig még egyszer sem került be a programba. A múlt év szeptember 1-jén pedig munkába álltam a Szolyvai 10. Sz. Oktatási-Nevelési Intézmény magyar tagozatában, valamint a Szolyvai Református Egyházi Óvoda vegyes csoportjában, miközben hetente egyszer órát adok a Nyíregyházi Zeneművészeti Szakgimnáziumban, és a Sodró együttesben is játszom.

– Milyen foglalkozásokat vezet, és milyen benyomásokat szerzett a szolyvai magyar vagy részben magyar gyerekekkel kapcsolatban?

– A gyerekek nagy része vegyes házasságokból származik, sőt vannak, akiknek csak egy-két nagyszülőjük magyar. Ők nem beszélik igazán jól a nyelvünket, de meglepően fogékonyak a magyar versek, népdalok iránt. Persze, inkább csak rövidebb verseket tanítok nekik, melyek egyrészt rímesek, ritmusosak, könnyen megjegyezhetőek, másrészt pedig könnyen megérthetőek is, a metaforákat ugyanis nem igazán értik. A népdalokat pedig könnyebben megtanulják, mint a verseket, mivel ezek – zenei ritmusuknak köszönhetően – jobban megragadnak az elméjükben. Így míg a különböző rendezvényekre való felkészülés során a versek előadását 1–3 hét alatt tanulják meg, gyakorolják be, addig a népdalokét egy héten belül be­gya­korolják. És van egy szép hangú, a 4. osztályt most befejezett szolyvai kislány, Bilász Ilona, aki nagy énektehetséggel megáldott, s az idei „Szól a fülemüle” Gyermek Népzenei- és Néptáncvetélkedő elődöntőjét ő nyitotta meg a fellépésével. Emellett dramatikus gyermekjátékokat is tanítok, zeneoktatással viszont nem foglalkozom, mert bár cimbalom- és citerazenészi képzettséggel rendelkezem, ám az iskolában nincs zenetanár, így nem lenne, aki átvenné tőlem a stafétát, miután visszatérek Magyarországra. S természetesen nem egyedül tanítom a gyermekeket, hanem helyi kollegináimmal, kollégáimmal együtt, s ezúton is szeretném megköszönni az együttműködést az iskola tanárainak, mentoromnak, Szokolova Henriettának, továbbá Kiss Andrásnak, Kiss Klárának, valamint Szkripnicsenkó Emíliának, aki a magyar tagozat első kibocsátásának a tagja volt, majd elvégezte az Ungvári Nemzeti Egyetem magyar nyelv- és irodalom szakát. S ugyancsak köszönöm az együttműködést Komlóssy Katalin és Vokolenko Tetyana óvónőknek is.

– Milyen rendezvények lebonyolításában vett eddig részt?

– Bekapcsolódtam a szüreti bál, a karácsonyi műsor megszervezésébe, az iskolai tagozat 15 éves jubileumi ünnepségébe, továbbá az ún. kalapos báléba, melyen a résztvevők kalapokban jelentek meg, s kalapszépségver­senyt is rendeztünk ennek kapcsán, emellett pedig a munkácsi Previs Vokál Klub is fellépett a rendezvényen. Pál Lajos kiváló népzenész a március 15-i rendezvényünkön vett részt, melynek alkalmából a Szolyvai Magyar Kulturális Szövetséggel együtt koszorúzást tartottunk a Szolyvai Emlékparkban. A Szolyvai Magyar Kulturális Szövetség által szervezett családi nap megszervezésébe is bekapcsolódtam. A Hagyományok Háza Hálózat Kárpátaljai Szervezetének tánc­csoportja pedig már négy alkalommal szervezett gyermektáncházat, melyen a Sodró együttes zenélt. De megjelentem az alakulófélben lévő szolyvai KMKSZ-alapszervezet teadélutánján is, mely a kicsiny szolyvai magyarságot igyekszik összefogni, akárcsak a Szolyvai Magyar Klub, melynek már 70-80 tagja van, s alkalmat szolgáltat arra, hogy találkozzanak egymással a szórványban élő szolyvai magyarok.

– Amennyiben Romániában is járt már szórványvidéken, miként tudja összehasonlítani az ottani és a szolyvai magyar szórvány asszimilációs mértékét?

– Romániában a moldvai csángók között jártam, s úgy vettem észre, hogy itt, Szolyván, a nyelvváltás mellett a kulturális hagyományok elvesztése is fenyeget. Ebben természetesen szerepet játszott a szovjetkorszak is, mely keményen üldözte a vallási ünnepekhez kapcsolódó népszokásokat. Éppen ezért hasznosak a gyermektáncházak, a dramatikus gyermekjátékok. És nagyon fontos, hogy a gyermekek vallási nevelése is magyar nyelven történjék.

– Milyenek a benyomásai általában Kárpátaljáról, illetve az itt élő emberekről?

– Az útviszonyok borzalmasak, elriasztják a külföldieket, az emberek pedig nagyon ki vannak szolgáltatva a súlyos ukrajnai gazdasági helyzetnek, igencsak érezhető a társadalmi különbségek erősödése a kis­számú gazdag és a nagyszámú szegény réteg között, miközben a középréteg roppant kicsi. Ugyanakkor – épp a megélhetési lehetőségek keresésének a nehézségei miatt – rákényszerülnek arra, hogy élelmesebbek legyenek, nagyobb legyen a munkabírásuk és erősebb az összetartásuk.

Lajos Mihály