Eltemették a lembergi roma tábor elleni támadás áldozatát

2018. június 29., 11:13 , 911. szám

Június 28-án Szernyén eltemették Pap Dávidot, akit múlt héten gyilkoltak meg Lembergben (Lviv) az ottani roma tábor elleni támadás során – jelentette a Zakarpattya Online a Hromadszke nyomán.

A szertartásra az egész régióból érkeztek roma vallási és közösségi vezetők, írja a portál a hozzátartozókra hivatkozva.

A mukachevo.net-nek Ivan Jonas, a munkácsi roma közösség képviselője elmondta, közös erővel segítettek a családnak hazaszállítani a holttestet.

Emlékezetes, hogy a lembergi roma tábor elleni támadás múlt szombaton éjszaka történt. Az esetben, amely a 24 éves Pap Dávid életét követelte, egy 19 éves munkácsi fiatal, egy 30 éves barkaszói nő és egy 10 éves, ugyancsak barkaszói kisfiú megsérült.

Az elkövetők többségükben lembergi iskolás fiatalok voltak. A bíróság az eset kapcsán előállított nyolc személyt – köztük a támadás 20 éves szervezőjét – előzetes letartóztatásba helyezte.

A Zakarpattya Online szerint a letartóztatottak elismerték, hogy a Józan és Dühös Ifjúság csoport tagjai voltak, melyet más források a Misanthropic Division neonáci mozgalommal hoznak összefüggésbe.

(zakarpattya.net.ua/mukachevo.net/Kárpátalja)