Fát ültetnek a végzős diákok Ungváron

2018. június 23., 10:13

Az Ungvári Nemzeti Egyetem lediplomázott diákjai szép hagyományt indítottak útjára. Az orvosi kar végzősei fákat ültetnek a diákszálló melletti területen, így örökítve meg az itt töltött éveiket.

„Az akciót a kar vezetősége és a diákönkormányzat közös döntésére kezdeményeztük – mondta Jurij Szkripinec, az orvosi kar 6. évfolyamának csoportvezetője. – Úgy véljük, szép hagyomány lesz, ha a végzős diákok fákat ültetnek emlékbe. Idén 4 tujafát ültettünk el a 2. számú kollégium udvarán. Ez nem sok, de az utánunk jövő évfolyamoknak is hagyunk helyet. Reméljük, folytatják majd a kezdeményezést.”

(pmg.ua/RV)