Stabil a mentőautóval felborult beteg férfi állapota

2018. június 18., 21:42

Amint arról írtunk a reggeli órákban, a szolyvai járási Kisanna (Hanykovicja) településtől 2 kilométernyire árokba borult egy beteget szállító mentőautó.

A mentőben szívinfarktus gyanújával szállított betegért operatívan egy másik mentőautót küldtek, amely sikeresen beszállította a 73 éves pácienst a megyei kardiológiai központba. Roman Szoszkida főorvos elmondta, hogy a beteget a szükséges orvosi ellátásban részesítették, állapota stabil.
A baleset helyszínén a nyomozócsoport megállapította, hogy a beteget az Ökörmezői (Mizshirja) Járási Kórházból Ungvárra szállító mentőautó bekapcsolt fényjelzéssel haladt, de a többi jármű a megkülönböztető jelzés ellenére sem adta meg az elsőbbséget számára, emiatt a mentőautó sofőrje egy kanyarban elvesztette uralmát a jármű felett, lesodródott az úttestről, majd felborult. A személyzet és a járművezető nem sérült.
Az ügyben tart a nyomozás.

(zak-kor.net/RV)