A Magyar Napló szerkesztősége Beregszászban

2018. június 17., 16:13 , 909. szám

Magyarország Beregszászi Konzulátusa és a Pro Cultura Subcarpathica Civil Szervezet közös szervezésében Irodalmi kilátó címmel író-olvasó találkozósorozat indult, melynek célja, hogy a kárpátaljai közönség előtt bemutatkozhassanak Kárpát-medencei magyar írók, költők és szerkesztőségek.

Június 14-én a beregszászi konzulátuson elsőként a Magyar Napló szerkesztősége mutatkozott be. A program alkalmával egyúttal felavatták a konzulátus Gulácsy-termét is, amely ezentúl hivatalosan is az intézmény kulturális közösségi tereként fog szolgálni.

Beke Mihály beregszászi magyar konzul köszöntőjében kiemelte: „A célunk az, hogy minél intenzívebben jelen legyünk a kárpátaljai kulturális életben. Szeretnénk egy kulturális közösségi termet is létrehozni. A konzulátus nagytermét ezentúl kulturális térré szeretnénk átalakítani. Terveink közé tartozik az is, hogy a későbbiekben rendszeresen szervezzünk irodalmi jellegű eseményeket, szeretnénk szorosabbra fonni a Kárpát-medencében élő írók és alkotók közötti szálakat.”

Köszöntötte a megjelenteket Szilágyi Mátyás beregszászi főkonzul is, aki hangsúlyozta, hogy nemcsak szakmai, konzuli ügyekkel kívánnak foglalkozni, hanem szeretnének nyitni a kultúra területe felé is. Elsőként a Magyar Napló kincseit osztják meg a közönséggel, a későbbiekben azonban egyéb művészeti ágakat is szeretnének felkarolni és bemutatni a helyieknek. „Ebből adódóan döntöttünk úgy, hogy arról a magyar festőről nevezzük el a termet, aki életútjával Beregszászhoz kötődik, s aki nem más volt, mint Gulácsy Lajos. A festő korszakának egyik kiemelkedő művészegyénisége volt” – mondta a konzul.

A köszöntő gondolatokat követően Tarpai Viktória, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház színésze versrészleteket, prózai írásokat olvasott fel a Magyar Napló alkotói és a kárpátaljai írók tollából.

Csordás László, a Kovács Vilmos Irodalmi Társaság elnöke a találkozón a Magyar Napló megalakulásáról, történetéről, kiadványairól, alkotóiról, irodalmi vonaláról, értékközvetítő szerepéről beszélgetett a lap szerkesztőségével: Jánosi Zoltán főszerkesztővel, Zsiga Kristóffal, a Magyar Napló Kiadó ügyvezetőjével, Szentmártoni Jánossal, a Magyar Írószövetség elnökével, az Irodalmi Magazin főszerkesztőjével, Bíró Gergellyel, a prózarovat szerkesztőjével, valamint Mórocz Gáborral, a kritikai és tanulmányi rovat szerkesztőjével.

A szervezők elmondása alapján legközelebb ősszel várható hasonló irodalmi jellegű program.

Váradi Enikő