A kárpátaljai magyarsággal egyeztet az ukrán és a magyar külügyminiszter

2018. június 13., 12:41

Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter és Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter június 22-én Beregszászban folytat konzultációt a kárpátaljai magyar közösséggel – jelentette a Zakarpattya Online az Interfax-Ukrajina hírügynökség nyomán.

A hírügynökség diplomáciai forrásból származó értesülése szerint a két ország külügyminisztere mellett a találkozón részt vesz Lilija Hrinevics ukrán oktatási és tudományos miniszter, Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere, valamint Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke. A tanácskozáson az ukrán oktatási törvény nyelvi cikkelyének végrehajtásáról lesz szó.

A Zakarpattya Online emlékeztet, hogy az ukrán oktatási tárca és a magyar közösség június 5-én kezdett egyeztetésbe az oktatási törvény nyelvi cikkelyének végrehajtásáról, azt követően, hogy Magyarország felhagyott a Kijevvel folytatott „nyelvi tárgyalások” blokkolásával.

Az ungvári portál azt állítja, a magyar kisebbség hosszú időn keresztül elutasította a konzultációt az Ukrán Oktatási és Tudományos Minisztériummal. Mint írják, a Jevropejszka Pravda értesülése szerint a magyarok Budapest javaslatára maradtak távol a tárcának a kisebbségek képviselőivel az oktatás nyelvéről rendezett első, február 14-i egyeztetéséről.

Valójában a kárpátaljai magyar érdekvédelmi szervezetek az oktatási minisztériumnak írt levelükben csupán javasolták, halasszák a konzultációk megkezdését egy későbbi időpontra, hogy a szakemberek megfelelő módon tanulmányozhassák és megvitathassák a számukra megküldött, az általános középfokú oktatásról szóló törvény tervezetének az oktatás nyelvéről rendelkező cikkelyét, miután a tárca minderre csupán két munkanapot hagyott.

„Azt is kijelentjük, hogy meggyőződésünk szerint az ilyen konzultációkat előzetesen egyeztetett időpontban, közösen elfogadott napirend alapján kell lefolytatni” – áll a KMKSZ, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség és a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség közös levelében.

A magyar szervezetek egyben hangsúlyozták, hogy a konzultációk tárgya a Velencei Bizottság állásfoglalásának végrehajtása kell legyen, a problémát az oktatási törvény 7. cikkelyének módosításával kell megoldani.

„Az oktatásról szóló kerettörvény az összes ágazati törvény alapja, amelyek tervezeteit még nem nyújtották be a Legfelső Tanács elé. Az oktatásról szóló kerettörvény módosítása után célszerű konzultálni az oktatásról szóló egyéb törvények tervezeteiről” – olvasható a levélben.

(zakarpattya.net.ua/Kárpátalja)