A gyerekeket ünnepelték Koncházán

2018. június 13., 13:20, 908. szám

Június 10-én a katolikus templom udvarán egész napos programokkal vártak kicsiket és nagyokat a gyermeknap alkalmából. A szervezők célja, hogy újra fellendítsék a közösségi életet a településen.

Az Ungvártól mindössze hat kilométerre fekvő Koncháza körülbelül 1200 főt számláló kicsiny település. A községben a magyarok, sajnos, már szórványban vannak jelen. Ennek ellenére erős az egyházi élet a településen. A gyermeknap a helyi római katolikus egyházközség, a koncházai KMKSZ-alapszervezet és az EKO Service Ltd. közös szervezésében valósult meg. Az eseménnyel nemcsak a gyerekeket, de az idősebb generációt, a családokat is szerették volna megszólítani és összehozni. A gyereknapon közel 70 fő vett részt.

Az egész napos programon a gyerekek és felnőttek számára különböző vetélkedési lehetőségek voltak. A szervezők kézműves-foglalkozásokkal vártak kicsiket és nagyokat, valamint tombolasorsolással, melyen értékes ajándékokkal gazdagodtak a nyertesek. A program fő attrakciójaként a Sodró népzenei együttes adott koncertet és tartott táncházat, amelynek nagy sikere volt. Az együttes kárpátaljai és anyaországi táncokkal ismertette meg a nagyérdeműt, a táncház alkalmával pedig a jelenlévők maguk is eltanulhatták a lépéseket. A táncház támogatója az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő volt.

ve