Büntetést elkerülő kiskaput találtak jogvédők a korrupcióellenes bíróságról szóló törvényben

2018. június 13., 21:05

Jogvédők olyan „kiskaput” találtak a korrupcióellenes bíróság felállításáról szóló, múlt héten elfogadott törvényben elrejtve, amelynek köszönhetően jó eséllyel megúszhatja számos nagy horderejű korrupciós ügy vádlottja a felelősségre vonást. A Transparency International nevű nemzetközi jogvédő szervezet ukrán tagozata szerdán hivatalos honlapján megjelentetett közleményében követelte a „hiba” kijavítását.

A törvény szerdán jelent meg a Holosz Ukrajini című hivatalos közlönyben, ami azt jelenti, hogy csütörtöktől életbe lép, eltekintve néhány rendelkezésétől, ami csak a bírói testület felállásának napjától lesz hatályos. A jogszabályt már régóta sürgették Ukrajna nyugati partnerei, különösen legnagyobb hitelezője, a Nemzetközi Valutalap (IMF), amely a törvény megszületésétől tette függővé az Ukrajna számára létfontosságú kölcsönök további folyósítását. A nyugati szakértők részvételével kiválasztott bírákból álló Legfelsőbb Korrupcióellenes Bíróság ugyanis a várakozások szerint az első politikai, illetve gazdasági körök befolyásától mentes, független fellebbviteli testülete lehetne Ukrajnának, amely ezáltal lényegesen hatékonyabbá tenné a korrupció elleni küzdelmet.

A törvény szövegébe azonban bekerült egy olyan kitétel, amely szerint a jelenleg már bírósági tárgyalási szakaszban lévő korrupciós ügyek esetében a másod-, illetve magasabb fokú perek lebonyolítása még nem az új – várhatóan féléven belül felálló – országos hatáskörű korrupcióellenes bíróság, hanem a most működő általános, területileg illetékes fellebbviteli bíróságok hatáskörébe tartoznak, amelyek viszont – mint jogvédők gyakorta hangoztatják – messze nem tekinthetők befolyástól menteseknek.

Ráadásul a kitételt tartalmazó módosítás úgy került bele a jogszabályba, hogy az illetékes bizottság nem is tárgyalt róla – mutatott rá közleményében a Transparency International ukrán tagozata. Ez azt jelenti, hogy a törvényt meghamisították – állítják. A szervezet kifejti, hogy az igazságügyi bizottság elnöke úgy olvasta fel a támogatott módosítások között a parlament plenáris ülésén, hogy a bizottság nem is vitatta meg, hiszen csak a szavazás előtt egy órával került be a módosító javaslatok közé. Nem szerepelt továbbá az eredeti előterjesztés és az egyes támogatott módosításokról a bizottság által készített összehasonlító táblázatban sem, amelyet a végszavazás előtt jelentettek meg a parlament honlapján.

Összegzésképpen a szervezet rámutatott arra, hogy a fellebbezési eljárással ily módon megkerülik az új korrupcióellenes bíróságot, ami ellentétes a kijevi vezetés és a nemzetközi partnerek közötti egyezségekkel.

Jaroszlav Jurcsisin, a szervezet ukrán tagozatának igazgatója hangsúlyozta, hogy Petro Porosenko elnöknek mihamarabb módosító indítványt kell a parlament elé terjesztenie, amivel kiköszörüli a jogszabályon esett csorbát.

(MTI)