Az ukrán hatóságok szeparatizmussal vádolják az Egán Ede Alapítványt (Frissítve)

2018. június 5., 12:44 , 907. szám

Ukrajna területi integritása megsértésének finanszírozása miatt indított eljárást az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) az „Egán Ede” Kárpátaljai Gazdaságfejlesztési Központ” Jótékonysági Alapítvány ellen.

Natalija Derhacsovának, az Ungvári Városi és Járási Bíróság vizsgálóbírájának a Bírósági Határozatok Egységes Állami Nyilvántartásában szereplő, 2018. május 24-i végzéséből kitűnik, a bírósági szakasz előtti vizsgálatot folytató nyomozóhatóság szerint megalapozottan feltételezhető, hogy a gazdasági vállalkozások pénzügyi támogatásának örve alatt az Egán Ede Kárpátaljai Gazdaságfejlesztési Központnál (KGK) „törvénytelen projektek finanszírozása zajlik (beleértve szeparatista hangulatok terjesztését Kárpátalján)” – mondták el az Alapítványnál.

„Így a Derzsfinmonitoring (Ukrajna Állami Pénzügyi Ellenőrző Szolgálata – a szerk.) anyagai alapján felmerül a gyanú, hogy az Egán Ede KGK által végrehajtott pénzügyi tranzakciók az Ukrajna területi integritásának megsértésével kapcsolatba hozható illegális mozgalmak finanszírozására irányulhatnak” – áll a dokumentumban.

„Ezek a körülmények, a bűncselekmény súlya indokoltan szolgálnak alapul a büntetőeljárás biztosítását célzó intézkedések alkalmazásához, a bírósági szakasz előtti eljárás szükségletei az események tényleges körülményeinek, a bizonyítékoknak, az érintett és bűnös személyek körének meghatározására pedig igazolják a jogokba és szabadságokba való oly mértékű beavatkozást, amit a bűncselekmény tárgyát képező tárgyakhoz és dokumentumokhoz való hozzáférés jelent” – állapítja meg a vizsgálóbíró.

A fentiek alapján Derhacsova ideiglenes hozzáférést engedélyezett a nyomozást vezető, a végzésben meg nem nevezett SZBU-tisztnek az OTP Bank ukrajnai leányvállalatánál az Egán Ede KGK dokumentumaihoz, többek között számlanyitási kérelmekhez, aláírás- és pecsétmintákhoz, bankszámlaszerződésekhez, banki szolgáltatásokról kötött megállapodásokhoz, számlakivonatokhoz a 2016. augusztus 1. és 2018. május 18. közötti időszakból. Az engedély egy hónap időtartamra szól.

Az Alapítványnál jelezték, a hatóságok egyelőre semmilyen, a szeparatizmus gyanúját alátámasztó ténnyel nem álltak elő, ami nem csoda, hiszen az Egán Ede Kárpátaljai Gazdaságfejlesztési Központot a kárpátaljai magyarság szülőföldön maradásának támogatására hozták létre, és ezt a célt csak szándékosan lehet félremagyarázni. Hozzátették: nyilatkozatban ítélték el az ellenük indított eljárást. (Lásd keretes írásunkat!)

Az esettel kapcsolatban az MTI emlékeztet, hogy a kárpátaljai magyar intézmények hatósági vegzálása tavaly márciusban kezdődött. Akkor az SZBU a Keleti Partnerség program lebonyolításával foglalkozó iroda tevékenységével kapcsolatban kezdeményezett vizsgálatot, amelyet a magyar kormány határozott tiltakozására leállított.

ntk

 

Nyilatkozat

Az „Egán Ede” Kárpátaljai Gazdaságfejlesztési Központ” Jótékonysági Alapítvány mélységesen elítéli, hogy az Ukrán Biztonsági Szolgálat szeparatizmus gyanújával bűnvádi eljárást indított az Alapítvány ellen. Felháborítónak tarjuk, hogy az Európai Unióba tartó Ukrajna az Unióból érkező támogatásokban az ország területi integritásának veszélyét látja. Az esetet a magyar közösség elleni újabb támadásként értékeljük. Szeretnénk felhívni az illetékesek figyelmét, hogy az „Egán Ede” Kárpátaljai Gazdaságfejlesztési Központ” Jótékonysági Alapítvány az ukrán törvényeknek megfelelően, hivatalosan bejegyzett szervezetként működik Kárpátalján. Tevékenységi köre a megyében élő vállalkozók támogatására terjed ki, ezzel is segítve a nehéz gazdasági körülmények között élő lakosságot a szülőföldön való megmaradásában és boldogulásában.

Ungvár, 2018. június 5.