Ismét változott a szubvenciók megítélése

2018. május 25., 19:06

2018. május 1-jétől ismét változások léptek életbe Ukrajnában a közműdíjak törlesztésére, a szilárd tüzelőanyag és a cseppfolyós gáz vásárlására igénybe vehető állami támogatás, a szubvenció megítélésében és kiszámításában.

Ukrajna Miniszteri Kabinetje 2018. április 4-én kelt határozata értelmében egyidejűleg négy határozatban eszközöltek módosítást, vagyis gyakorlatilag teljes mértékben megváltoztatták a szubvenciók megítélésének rendjét. Ennek célja felkészülni a szubvenciók monetizálásának második szakaszára, amely 2019. január 1-jén veszi kezdetét. Akkor azok a polgárok, akik szubvencióra jogosultak, készpénzt fognak kapni a lakás-kommunális díjak törlesztésére. Az állam ily módon próbálja szabályozni a szubvenciók megítélésének kérdését, hogy végre csak azok juthassanak támogatáshoz, akik valóban rászorulnak. 2016-tól bevezették az állami segélyben részesülők verifikációját (verification – igazolás), ami azt jelenti, hogy mindazon polgárok adatait, akik az állami költségvetésből akár egyszer is segélyt kaptak, nyilvántartásba veszik a pénzügyminisztériumban. Most folyamatban van egy hasonló egységes szubvenciós adatbázis kialakítása a Szociálpolitikai Minisztériumon belül.

Natalija Omeljanyukot, a megyei szociális védelmi főosztály vezetőhelyettesét arról kérdeztük, mire számítsanak megyénk lakosai a szubvenciós változásokat illetően. A szakember többek között elmondta, hogy május 1-től megszigorították a támogatás megítélésének feltételeit. A jövőben nem számíthatnak szubvencióra azok, akik eltitkolták jövedelmüket, hamis adatokat nyújtottak be, esetleg nagy ház vagy új gépkocsi van a tulajdonukban.

– Sajnos, az 1995-ben bevezetett rendszer nagyon liberális volt – jegyezte meg Natalija Omeljanyuk. – 2016-ban például a 356 ezer kárpátaljai háztartás közül 192 ezer szerepelt a szubvenciót igénylők listáján. Miközben Kárpátalján több mint 2400 kedvezményezett 200 négyzetméternél nagyobb házban él. Ezenkívül a támogatottak között sokan nagyvállalkozók vagy értékes gépkocsival rendelkeznek. A megyében mostanáig a háztartások mintegy 50%-a kapott szubvenciót. Most újravizsgálják az egész adatbázist.

Nézzük, milyen újításokra kell számítani. Azoknak a polgároknak, akik már korábban is részesültek szubvencióban, ismét be kell nyújtaniuk a kérvényt és a jövedelemigazolásokat, hiszen változott azok formája. De csak azoknak kell újra kérvényezniük a támogatást, akikkel egy háztartásban jövedelemmel nem rendelkező személyek, illetve olyanok élnek, akik a minimális munkabérnél kisebb összegű havi bevétellel rendelkeznek. Ennek az a célja, hogy a szociális védelmi főosztály újraellenőrizhesse a család bevételeit.

A lakást bérlőknek és azoknak, akik be vannak jelentkezve, de gyakorlatilag nem laknak az adott címen, úgyszintén be kell nyújtaniuk a kérvényt és a jövedelemigazolást.

Mostantól az egy háztartásban élő valamennyi családtag jövedelmét beszámítják, attól függetlenül, hogy az illető más címen van bejegyezve. Például, ha az apa, anya, lányuk és unokájuk van bejegyezve az adott címen, a vő pedig nincs, akkor mostanáig az ő jövedelmét nem vették figyelembe. A jövőben valamennyi családtag jövedelmét beszámítják a Családügyi Kódexnek megfelelően. Korábban ezzel sokan csaltak, kiiratkoztak, más címre jelentkeztek be. Például a férj a saját szüleihez, a feleség szintén a saját szüleihez jelentkezett be, ami lehetővé tette, hogy egyik vagy másik háztartás szubvencióhoz jusson. Most valamennyi családtag jövedelmét beszámítják, akik életvitelszerűen közös háztartást vezetnek, bár nem egy címre vannak bejegyezve. Ezáltal lényegesen csökkenni fog a szubvencióra jogosultak száma.

Pontosan meghatározták azokat a személyeket, akik a bizottság határozata ellenére sem kaphatnak szubvenciót. Ide tartoznak azok a polgárok, akik lakóháza 200 négyzetméternél, vagy lakása 120 négyzetméternél nagyobb. Ők figyelmeztetést kapnak a szociális osztálytól arról, hogy megvonják tőlük a szubvenciót. Ez nem vonatkozik a családi típusú gyermekotthonokra és a befogadó szülőkre. Hasonló a helyzet azokkal is, akik viszonylag új, 5 évesnél fiatalabb gépkocsival vagy motorkerékpárral rendelkeznek. Kivételt képeznek a mopedtulajdonosok.

A munkanélküliek kénytelenek lesznek jelentkezni a foglalkoztatási központban, mivel minden munkaképes korú polgárnak automatikusan három létminimumnak megfelelő összeget, azaz 5 ezer 286 hrivnya jövedelmet számolnak be szubvenció igénylésekor.

Továbbra sem kaphat támogatást az, aki egy összegben több mint 50 ezer hrivnya értékben vásárolt, valamint az, aki tartozást halmoz fel a közüzemi díjak fizetése terén. Míg korábban nem volt kötelező minden hónapban rendszeresen fizetni a számlát, mostantól 340 hrivnyás tartozás esetén megvonható a szubvenció.

Ám mindkét esetben fordulhatnak a bizottsághoz, és lehetőség van a kérdés egyéni elbírálásra. A szakember szerint előfordulhatnak olyan szituációk, amikor életbevágóan fontos egy 50 ezer hrivnyát meghaladó összegű vásárlás vagy betegség miatt az illető elmaradt a befizetéssel. Ezekben az esetekben a bizottság 30 naptári napon belül dönt a szubvenció megítéléséről.

2018. május 1-től új szociális normák vannak érvényben. Gázfűtés esetén: 1m2 lakóterületre 4,5 m3 gáz; villanyfűtés esetén: 1 m2-re 30 kWh. A szubvenció megítélésekor a bizottság maximum 30%-kal növelheti a normán felüli lakásterület utáni támogatást.

A cseppfolyós gáz és a szilárd tüzelő megvásárlásához járó támogatás megítélése terén nem történt változás. Az illetőnek a folyó évben személyesen kell benyújtania a kérvényt. Jelenleg Kárpátalján 8 ezer ember kap ilyen támogatást, 2017 végén számuk 27 ezer volt.

Fontos újítás a vendégmunkások számára, hogy többségük nem fog szubvenciót kapni. Egyrészt, mivel az illető nem rendelkezik hivatalos jövedelemmel, és nem fizet egységes szociális adót, a szubvenció kiszámításakor a szociális osztály munkatársai automatikusan a munkanélküliek esetében fent említett több mint 5 ezer hrivnyás jövedelmet számítják be neki. Másrészt, ha a migrációs szolgálaton keresztül olyan információ jut a szociális osztály birtokába, hogy a polgár több mint 60 napot töltött külföldön, akkor a család a családtagok jövedelmétől függetlenül egyáltalán nem számíthat szubvencióra.

Nos, mint láthatjuk, a változások ismét sokakat negatívan érintenek majd.

RV