A keresztyén értékek szellemében való nevelést szolgálják

Bábjátékok – egyházi szervezésben

2018. május 23., 17:33 , 905. szám
Bábjáték a Szernyei Általános Iskolában

A gyermeki lelkeket leginkább megragadó dolgok közé tartozik a bábszínház, melyben a bábművészek bábuk, vagyis lényegében játékok mozgatásával, szerepeltetésével, a gyermekek számára könnyen felfogható, megérthető módon, a gyermekek életkorának megfelelően tudják a színház semmivel sem helyettesíthető varázsát nyújtani a gyermekeknek. A Szernyei Református Egyházközségben pedig – Béres Ildikó tiszteletes asszony vezetésével – idén tavasszal született meg egy egyházi jellegű bábszínház, mely gyermekek számára közvetíti a keresztyén értékeket.

– Egy magyarországi protestáns egyházi szervezeten, a „Palánta” Gyermek- és Ifjúsági Misszión belül működik a budapesti központú Országjáró Bábmisszió, mely a Magyarország határain kívül élő magyar közösségeket is felkeresi. Keresztyén nevelést elősegítő báb­előadásokat tart, emellett pedig képzéseket is szervez a bábozással kapcsolatban a bábszínjátszás iránt érdeklődők számára. S mivel hozzánk is ellátogattak idén áprilisban, mi is kapcsolatba kerültünk velük, melynek eredményeként bennünk és a szomszédos Bátyú református egyházközségében is érdeklődés ébredt a bábozás iránt, elhatároztuk, hogy bábszínházat hozunk létre az egyházközségek szervezésében, és budapesti barátaink révén elsajátítottuk a bábjátékok levezetésének minden csínját-bínját – magyarázza Béres Ildikó. – Ráadásul anyaországi testvéreink értékes felszerelést – díszleteket, fény- és hangtechnikai berendezéseket – ajándékoztak a bátyúi gyülekezetnek, melyeket közösen használunk.

Mint beszélgetőtársamtól megtudom, az országjáró bábmisszió tisztában van vele, hogy a bábjátékot mennyire átélik a gyermekek, milyen mély hatással van ez rájuk. A látottak, hallottak hosszú évekig megmaradnak bennük, jó irányban formálják a gyerekek értékrendjét, és fejlesztik erkölcsi ítélőképességüket. Maga az előadás három fő részből áll. Először is a báb­előadás témájához kapcsolódó egyházi énekeket tanulnak meg a gyerekek, majd következik a bábjáték, melybe belevonják magukat a gyermekeket is. Végül pedig a gyerekekkel együtt megbeszélik az előadásokat. Általában olyan konfliktushelyzeteket visznek színre, melyekkel a gyermekek is találkozhatnak a hétköznapjaikban, és bibliai értékek felmutatásával igyekeznek megoldást kínálni ezekre a konfliktusokra. És most a szernyeiek és a bátyúiak is követni akarják a magyarországi példát.

A szernyei gyülekezeten belül létrejött bábszínjátszó csoportot hat bábművész alkotja: Béres Ildikó, Bimba Mónika helybeli matematikatanár, az ugyancsak pedagógusként dolgozó Sebők-Tóth Mónika, Kiss Magdolna cukrász, valamint Marcsuk Dániel technikumi tanuló. Első bábelőadásukra húsvét után került sor, de a húsvéthoz kapcsolódó bábjátékot mutattak be a Szernyei Általános Iskolában, a helyi óvodában, a szomszédos Barkaszó általános iskolájában és óvodájában. A próbákat a szernyei református parókia egyik gyülekezeti termében tartják meg. A közeljövőben pedig újabb bábelőadásokat terveznek bemutatni otthon és a környékükön.

Lajos Mihály