Összeütközött két katonai jármű az ungvári gyakorlótéren

2018. május 17., 10:18

Az incidensről a 128-as hegyi lövész dandár sajtószolgálata nyomán számolt be a mukachevo.net május 15-én.

A hivatalos közlés szerint az eset szerdán délelőtt történt az A1556 (Munkács) katonai egységben a gyakorlótér ungvári részén. A menetoszlopban közlekedő harci járművek közül kettő összeütközött.

A páncélozott szállító harcjárművek (BTR) ütközése következtében négy katona különböző súlyosságú sérüléseket szenvedett. A sérülteket elsősegélyben részesítette a katonai egység egészségügyi alakulata, majd a Kárpátaljai Megyei Klinikai Kórházba szállították őket. A tájékoztatás szerint a katonák élete nincs veszélyben.

A katonai egység parancsnoksága hatósági vizsgálatot rendelt el, ennek eredményei alapján foganatosítanak majd intézkedéseket az ügyben – jelezték a 128-as dandárnál.

(mukachevo.net/Kárpátalja)