Szörnyű baleset megyénkben: motorosok ütköztek egy személygépkocsival

2018. május 13., 18:28

Tragikus motorbaleset történt megyénkben a Kijev–Csap autóúton, Beregszentmiklós (Csinagyijevo) közelében május 13-án, a délutáni órákban. A mukachevo.net hírportál a rendőrségnél és az egészségügyi dolgozóknál érdeklődött a részletekről.

A balesetben a mukachevo.net információi szerint két motorbicikli és egy Mercedes márkájú személygépkocsi vett részt.

Szerkesztőségünknek a sérültek egyik társa elmondta, hogy három motorbiciklivel haladtak az úton, ám neki – ő volt a harmadik motoros – sikerült elkerülnie az ütközést.

A baleset következtében két személy súlyos sérüléseket szenvedett: egy 48 éves nő bal lábát teljesen amputálni kellett, illetve a tüdeje is megrepedt, egy 50 éves férfinek a bal lábát és a bal kezét kellett amputálni, ezenkívül a szíve is leállt egy időre, őt jelenleg mesterségesen lélegeztetik. Egy harmadik személy lábtöréssel megúszta a történteket. A sérültek mind kárpátaljaiak, kaszonyi lakosok – írja a mukachevo.net.

Szerkesztőségünket arról is tájékoztatta az említett motoros társ, hogy a balesetet a Mercedes személygépkocsi sofőrje okozta. Elmondása szerint a járműben öt személy ült, s mind az öten szemmel láthatóan ittas állapotban voltak.

(mukachevo.net/VV)